Hatályba lépett a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a pénzügyi szervezetek lakossági termékfelügyeleti tevékenységét szabályozó ajánlása, amely a lakossági termékeket fejlesztő és forgalmazó pénzügyi intézmények, illetve közvetítők számára fogalmaz meg alkalmazandó elveket.

A jegybank keddi tájékoztatása szerint a dokumentumban előírtak alkalmazását január 3-tól várják el a pénzügyi piac szereplőitől. Az ajánlás azt igyekszik előmozdítani, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelmi szempontok már a lakossági termékek tervezése során is érvényesüljenek, a pénzügyi termékek kialakítása és értékesítése is a fogyasztói érdekek figyelembe vételével, az ügyfelek valós igényeihez igazodva történjen.
    

Az MNB elvárása, hogy a pénzügyi intézmények egy új vagy jelentősen átalakított termék fejlesztése és értékesítése során a jogszabályok betartásán túl olyan módon biztosítsák a fogyasztói érdekek érvényesülését, hogy a lakossági ügyfelek az igényeikhez igazodó pénzügyi termékekhez juthassanak hozzá.
    

A termékfejlesztőknek vizsgálniuk kell azt is, hogy a termékek hogyan illeszkednek a már meglévő választékba, és azt is, vajon a túlságosan sok termékváltozat nem akadályozza-e fogyasztókat a felelős döntésben.
    

A jegybank elvárja a termékek forgalomba hozatal előtti, piaci stresszhelyzeteken alapuló tesztelését, a termékek nyomon követését, és probléma esetén azok átalakítását.
    

A közlemény szerint alapvető, hogy a termékfejlesztők olyan forgalmazókat válasszanak, akiknek megvan a termékek értékesítéséhez és az ügyfelek  megfelelő tájékoztatásához szükséges szakértelmük. A forgalmazó csak indokolt esetben – és konkrét adatokkal alátámasztva – kínálhatja a terméket az előre meghatározott célpiacon kívül eső fogyasztónak. Konkrét elvárás, hogy a forgalmazó tegye nyilvánosan megismerhetővé a termék fő jellemzőit, kockázatait és annak teljes megfizetendő árát, beleértve az összes díjat, terhet és költséget még az előtt, hogy a fogyasztó meghozná döntését.