A Dunántúli Hírlap 1929. december 25-i száma a győri fogházban megtartott karácsonyi ünnepségről tudósított.
“Karácsony a fogházban
Hogyan ünneplik a Megváltó születését a győri fogházban?
Vasárnap délután van. Kint az uccákon emberek járnak. Ki imádságos hittel, ki keserüséggel, ki gondtalanul, ki gonddal, de szabadon és reményváróan, ott a hófelhőket lógató ég alatt.
Itt, túl a komorfalakon és túl a nehéz tölgyfaajtó mögött – amely előtt zordonan áll a szuronyos fegyőr – egészen másképp verődnek fel a szenvedélyek, születnek meg a gondolatok, mint a kőfal túlpartján, a karácsonyt váró Győr uccáin. Itt, a cellák kis négyszögének fojtó atmoszférájában emberi lelkek vezekelnek régi bünökért…
És ma itt is ünnepelnek!
A Szociális Misszió Társulat Fogház Szakosztálya jött el ide, élén Békésy Leóné szakosztály-elnöknő vezetésével, hogy itt is meggyujtsák a szeretet mécseseit.
Négy óra van!
A fogház kápolnájának előcsarnokában lassan gyülekeznek a szomoru ház szomoru lakói. Százharminc egyforma darócruha, százharminc egyforma sápadt arc. És megkezdődik a karácsonyi ünnep.
Soha szomorubbat!
Az összeszorított sápadt ajkak zsolozsmára nyílnak és szent-ének dallama csendül a börtön nyirkos falai között.
Most egy fiatalkoru rab mond verset, majd Vadas János plébános, fogházi lelkész beszél. Meleg, zengő szavai simogatnak, belemarkolnak a szívekbe. Százharminc fakó arcon simulnak ki a ráncok és kulcsolódnak imára az ökölbeszoritott rabkezek.
Egy szomoru rab szavalja el ezután költeményét, majd a fogházmisszió vezetője mond könnyesen szép beszédet és ismét felcsendül a rabok karéneke.
Még a szeretet csomagokat osztják ki a misszió tagjai és máris eltünnek a darócruhák, a végtelen hosszunak tetsző folyosók szürke homályában.
Kint vagyunk!
A közeli sineken gyorsvonat csattog el. A kivilágitott ablakok mögött gondtalan, vidám emberek. Ők nem hallják, hogy a győri fogházban most csapódtak be a cellák vasajtai.
És most ismerjük meg a Szociális Misszió Társulatot, amelynek tagjai mindenütt ott vannak, ahol könnyet kell letörölni, ahol vigasztalni, buzditani kell, ahol segítő kézre van szükség.
A Társulatnak négy szakosztálya van: fogházi, kórházi, nővédelmi és a fiatalkoruak patronátusa. Ezt a négy szakosztályt Kóczán Aladárné elnöknő irányítja, akinek méltó segítő társai a szakosztályvezetők és a Társulat tagjai.
A fogház szakosztály Békésy Leóné vezetésével minden vasárnap előadást tart a raboknak; külön kihallgatáson fogadja őket és elintézi kisebb nagyobb ügyeiket. Támogatja az elitéltek családját és a kiszabadulókat pénzzel segélyezi.
A kórházi szakosztály is hatalmas munkát végez Szommer Ágnes irányítása mellett. Nemcsak a közkórház szegény betegeit keresik fel, hanem gondoskodnak a teljesen elhagyottakról is, akiket orvosságtól kezdve mindennel ellátnak. Az ilyen teljesen elhagyott betegek száma jelenleg harmincöt. A karácsonyi ünnepek alatt 139 szeretetcsomagot osztottak szét a kórházban az elhagyott beteg gyermekek és felnőttek között.
A nővédelmi szakosztály áldásos munkáját Molnár Istvánné irányitja. Ez a szakosztály 38 munkára képtelen, tehetetlen agg nőt lát el élelemmel és segélyezi őket pénzzel is.
A fiatalkoruak patronátusának egy-egy tagja minden szerdán megjelenik a fiatalkoruak tárgyalásán és a rossz utra tévedteket igyekszik ugy elhelyezni, hogy becsületes, Istenfélő emberek váljanak belőlük.”
