A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 180 millió forint bírságot szabott ki a luxemburgi Indumet S.A. társaságra, illetve 210 millió forintos bírsággal sújtotta a magyar R-TAIL Concept Kft.-t engedély nélküli követelésvásárlási tevékenység miatt – közölte a jegybank.

A jegybank mindkét ügyet a jogosulatlan követelésvásárlások visszaszorítására indított vizsgálatsorozata keretében tárta fel, és mindkét ügyben büntetőfeljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál.
    

A két társaság neve azért merült fel, mert az MNB 2015-ben több mint négyszáz itthoni pénzügyi intézményt kötelezett rendkívüli adatszolgáltatásra azok eladott követelései kapcsán. Ennek nyomán több ezer engedményezési ügyletet és követelésvásárlót ellenőrzött, tucatnyi piacfelügyeleti eljárást indított, több esetben már felügyeleti intézkedést is hozott.
    

A jegybanki vizsgálatok mind az Indumet S.A., mind az R-TAIL Concept Kft. esetében megállapították, hogy a cégek üzletszerű tevékenységük keretében – azaz rendszeresen, nyereség érdekében, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésével – vásároltak követeléseket. Az Indumet S.A., illetve az R-TAIL Concept Kft. ugyanakkor nem rendelkezett/rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges felügyeleti engedéllyel.
    

A közlemény emlékeztet: az MNB a pénzügyi intézmények adatszolgáltatásai alapján 2015 őszén vezetői körlevélben is felhívta e piaci szereplők figyelmét arra: a velük szerződő jogosulatlan követelésvásárlók részéről akár egyetlen követeléscsomag megvásárlása, vagy több esztendőn át naptári évente egy követelés megvétele, illetve egy évben akár már két követelés megvásárlása is üzletszerű pénzügyi tevékenységnek minősülhet.