A tagállami pénzügyi felügyeleti szervek, így Magyarországon a jegybank, jobban odafigyelnek arra, hogy a befektetési vállalkozások az ügyfél számára legkedvezőbb feltételek mellett hajtsák végre megbízásaikat az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) jelentése szerint.

A publikált közleményük szerint e megállapítás alapja a hatóság 2015-ben elvégzett, az Európai Gazdasági Térség 29 államra kiterjedő szakértői értékelésben megfogalmazott ajánlások végrehajtásának ellenőrzése.
    

Az ESMA a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) két esetben tárt fel hiányosságot a “legjobb teljesítés” ellenőrzésének módjában, amelyeket a jegybank a mostani jelentés szerint azonosított és kezelt. 
    

A közlemény szerint a jegybank az ESMA-nak adott válaszában közölte: Magyarországon minden befektetési szolgáltatónak teljeskörű ellenőrzésen kell átesnie legalább 3 évente, amely során ellenőrzik a legjobb teljesítés elvének való megfelelést is. Ezen felül a jegybank az esetleges kirívó esetek kezelésére gyors és célzott vizsgálatokat is végez a szokásos ellenőrzésen felül.
    

A befektetési szolgáltatóknak rendszeresen tájékoztatniuk kell a felügyeletet az ügyfelek tranzakciói által érintett összegekről, és a fogyasztói panaszokról, így a hatóság folyamatos monitoringot tud végezni.
    

Az ESMA 2015-ös jelentésében 15 tagállam hatóságánál állapította meg, hogy egyáltalán nem vagy csak részben biztosítja a legjobb teljesítés elvének érvényesülését.