A tökéletes bűnbak - A Szálasi-per - Egy híres ügy a magyar jogtörténetből

2017.01.20. Jogi Fórum / Sereg András

Karsai László történész szerint Szálasi Ferenc tökéletes bűnbaknak bizonyult, akit majdhogynem kizárólagos bűnössé nyilvánítottak zsidók százezreinek deportálása miatt. Az 1946-os népbírósági perben halálra ítélték. Az egyetlen kivégzett magyar államfő az utolsó szó jogán négy órán át beszélt.

Szálasi Ferenc 1897. január 6-án született Kassán. Sokgyermekes családban nőtt fel. Előbb Kőszegen, a katonai alreáliskolában, majd a bécsújhelyi katonai akadémián tanult. A katonai pályán egészen a vezérkari őrnagyi rendfokozatig jutott el. Előléptetésének évében, 1933-ban jelentette meg „A magyar állam felépítésének terve” című könyvecskéjét, ami hatalmas vihart kavart, merthogy egy katonatiszt nem politizálhatott. 1935-ben nyugállományba helyezték, és nem sokkal később létrehozta a hungarista Nemzet Akaratának Pártját (NAP) nyilaskereszt szimbólummal.

Szálasi ellen 1937–1938-ban, több vonulatban is perek zajlottak. Az egyik sorozat tárgyát izgatási deliktumok, a másikét a NAP tevékenységének törvénybe ütközése miatti bűnvádi eljárások képezték.

1937. május 19-én a budapesti büntető törvényszék három hónapi fogházra ítélte Szálasit, illetve három évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyancsak három évi felfüggesztésére. A fővárosi ítélőtábla a szabadságvesztést két hónapra leszállította, és a végrehajtást három évre felfüggesztette, a mellékbüntetést pedig mellőzte. A Kúria 1938. január 26-án jogerőre emelte a másodfokú ítéletet. Egy másik izgatási ügyben a törvényszék a hungarista vezért egy hónapi fogházra ítélte, amit az ítélőtábla nyolc napra enyhített, de a Kúria 1939. augusztus 9-én visszaállította a törvényszéki ítéletet. Izgatásért újabb egy hónapot kapott 1938. március 21-én. A kiszabott szabadságvesztéseket azonban nem kellett külön-külön leülnie. Mire azok jogerőssé váltak, a budapesti törvényszék a NAP-ügyben, 1937. november 29-én 10 hónapi fogházra ítélte őt, amit a tábla 1938. július 6-án súlyosbított. Augusztus 24-én elutasították a kérelmét, majd átszállították a szegedi Csillagbörtönbe, ahol elkezdte büntetésének letöltését.

Az Ujság 1938. augusztus 18-án így számolt be Finkey Ferenc koronaügyész vádbeszédéről, amelyet Töreky Géza büntetőtanácsa előtt tartott a Szálasi-perben: „Sikerült kivívnunk, hogy a joguralom és a jogbiztonság szempontjából ma a kis Magyarország a legbiztonságosabb és legkonszolidáltabb állama Európának. És most a magyar állam talpra állításának sziszifuszi fáradsággal járó nehéz munkája közben előáll egy aránylag még fiatal, nyugalmazott katonatiszt és miután nem sikerült bejutnia a képviselőházba, hogy népboldogító eszméit ott terjessze, elkeseredésében hadat üzen az egész magyar parlamentáris kormányrendszernek, sőt az egész ősi magyar alkotmánynak és a fennálló alkotmányos gépezet erőszakos félretételével önmagát akarja vezérré emelni, mert az ő szavai szerint az államban csak egyetlen politikus, egy koponya lehet, aki gondolkodik és vezet: őmaga. (…) A legjelentősebb súlyosbító körülmény nézetem szerint az, hogy a vádlott hazafias rajongás leplébe burkolta a maga féktelen ambícióját. A vádlott cselekményeinek az igazi indítóoka a túlfűtött nagyravágyás, a vezéri szerepre való szinte beteges vágyakozás volt, ami már csaknem a pathológia határán mozgott. A vádlottnak a magyar alkotmány ellen elkövetett oktalan és vakmerő támadása, a fennálló állami jogrend felforgatására irányult veszedelmes kísérlete és az alaptalanul felizgatott magyar társadalom nyugalmának és belső békéjének helyreállítása egyaránt követeli a vádlott szigorú büntetését, de legalábbis a kir. ítélőtábla által kiszabott büntetés helybenhagyását.”

Szálasi 1939. március 15-én hozta létre a Nyilaskeresztes Pártot, amely ezen a néven 1944. augusztus 24-ig, majd a nyilas hatalomátvételt követően 1944. október 16-a és 1945.május 1-je között működött. A 170 napnyi nyilas uralom során a Horthy által július 7-én leállíttatott deportálások újraindultak Adolf Eichmann vezetésével, és a nyilas kormány hozzájárulásával és támogatásával zsidók és romák tízezreit hurcolták kényszermunkára, illetve haláltáborokba.

Karsai László történész „Szálasi Ferenc, a tökéletes bűnbak” című tanulmányában, amely a Beszélő folyóirat 2012. októberi számában jelent meg, a nyilasok bűneit pár adattal árnyalta: „A nyilasok fő, szinte kizárólagos bűnössé nyilvánítása magyarázza, hogy még manapság is akad, még a történészek körében is olyan, aki azt hiszi, hogy a zsidók deportálását a Sztójay-kormány idején többek között a nyilas pártszolgálatosok intézték, pedig nemhogy a deportálásokban, de még a zsidók szervezett kirablásában sem jutott, nem is juthatott szerep a Szálasi vezette nyilasoknak. (…) Sztójay Döme miniszterelnöksége idején (1944. március 22-től augusztus 29-ig) nagyságrenddel több zsidót deportáltak és gyilkoltak meg (437 000 deportált, kb. 320-380 000 meggyilkolt), mint a nyilas rezsim (1944. október 15-től 1945. áprilisig) alatt (kb. 50 000 deportált, kb. 30-40 000 meggyilkolt). Szálasi nevét majdnem mindenki ismeri ma Magyarországon, Sztójayról még történelem szakos egyetemisták sem nagyon tudják, hogy ki volt. Sztójay lelkesen deportált, Szálasi csak vonakodva.”

Szálasi a népbíróság előtt - Fotó: MTI

Szálasi 1945. március 27-én távozott Németországba, ahol amerikai hadifogságba került. Az első, kiadatott háborús bűnösöket szállító amerikai repülőgép 1945. október 3-án landolt Mátyásföldön, fedélzetén Bárdossy Lászlóval, Imrédy Bélával és Szálasival. A foglyokat Péter Gábor, a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának vezetője vette át.

Börtönnaplója szerint a nyilasper vádlottjaival tisztességesen bántak, egyiküket sem tették ki fizikai erőszaknak vagy pszichés kényszernek. Amikor 1946. január 24-én az Andrássy út 60-ból átszállították a Markóba, személyesen köszönte meg az „osztályvezetőnek” – ahogyan Péter Gábort emlegette naplójában – „a kifogástalan bánásmódot, és magatartást”.

A második világháború végén népbíróságokat hoztak létre, hogy „akik a magyar népet ért történelmi katasztrófa okozói, illetve részesei voltak, mielőbb elnyerjék büntetésüket”. A Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök vezette Ideiglenes Nemzeti Kormány nem késlekedett, hiszen február 5-én kihirdették a népbíróságokról szóló 81/1945. sz. rendeletet. Ezek az ítélkezési fórumok azonban alig tartották be a szabályokat. Sőt a rendelet kihirdetése előtt már ítélkezett az első bíróság: február 3-án halálra ítélték egy munkaszolgálatos egység három keretlegényét. A kérvényük elutasítása után az Oktogon lámpavasaira húzták fel őket.

Minden népbírósági tanácsba a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front öt pártja delegált egy-egy tagot. Így a tanács egy kommunista, egy szociáldemokrata, egy független kisgazdapárti, egy polgári demokrata párti és egy parasztpárti jelöltből, továbbá a tanácsvezető bíróból állt. A főbűnösök védelmét csak kirendelt védő láthatta el, mert az önkéntes megbízást az ügyvédi kamara összeegyeztethetetlennek találta a tagsági becsülettel. Az igazságügyi tárca ráadásul szankcióval fenyegette azt a védőt, aki perújrafelvételi indítvánnyal akadályozza az esetleges halálbüntetés végrehajtását.

Soós Mihály történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának levéltárosa szerint a népbíróságok a kommunisták leszámoló eszközévé a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló 1946. évi VII. tc. alapján az ítélőtáblák székhelyén felállított különtanácsok tették.

A Budapesti Népbíróság, amely a háborús főbűnösök pereit tárgyalta, 1949. október 31-ig működött, míg a legutolsó, a szegedi népbíróság 1950. április 1-jén fejezte be tevékenységét.

Szálasi Ferenc, Szöllősi Jenő, báró Kemény Gábor és Beregfy Károly a népbíróság előtt - Fotó: MTI

A főtárgyaláson az elsőrendű vádlotton kívül a Szálasi-kormány négy tagja állt a népbíróság elé: másodrendű vádlottként Vajna Gábor volt belügyminiszter, harmadrendűként Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettes, hatodrendűként báró Kemény Gábor külügyminiszter, hetedrendűként Beregfy Károly volt honvédelmi miniszter. A negyed- és ötödrendű vádlottak – Csia Sándor és Gera József – nem voltak kormánytagok.

Az 1946. február 5-én kezdődő tárgyalást a Zeneakadémia nagytermében tartották, ugyanis a romos fővárosban nem állt rendelkezésre más, nagyobb befogadóképességű fedett helyszín. Az óriási érdeklődés miatt az egyébként rendkívül hideg terembe csak jeggyel lehetett bejutni.

Gúnyos nevetés futott végig a hallgatóságon, amikor Jankó Péter tanácselnök kérdésére: „Mi a foglalkozása?”, Szálasi azt felelte: „Magyarország nemzetvezetője”. „Tehát önnek ez a mániája még mindig tart. De talán nem is mániája, ez rossz tréfa a nemzettel, vagy arcátlanság. Majd rá fogunk jönni, hogy ezek közül melyik esettel állunk szemben” – mondta Jankó. Szálasi és védői azonnal elfogultsági kifogást és semmisségi okot jelentettek be, ám a népbíróság mindkettőt visszautasította. A vádlott a későbbiekben így vágott vissza Jankónak egy kérdés kapcsán: „Mint mániákus, mit feleljek erre?”

A népbírósági büntető tanács, középen Jankó Péter tanácsvezető - Fotó: MTI

A hűtlenséggel és háborús bűntettekkel vádolt Szálasi nem érezte magát bűnösnek, ahogy kérdésekre válaszolva kifejtette, bízott a németek győzelmében, amelyet az új, fejlesztés alatt álló fegyvereikre alapozott. A tárgyalás során többször szólt hazaszeretetéről: „Én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatva szolgálni”.

Az ügyészek a legsúlyosabb büntetést, a védők irgalmas ítéletet kértek. Szálasinak egy egész ideológiai-politikai védőbeszédet engedélyeztek az utolsó szó jogán 1946. február 25-én. Az egyetlen kivégzett magyar államfő nem fukarkodott a szavakkal: négy órán át beszélt. Állítása szerint 1944 kora nyarán azt mondta a nála a zsidók érdekében interveniáló Angelo Rotta budapesti pápai nunciusnak, hogy 1944. március 19-én „Magyarország közjogi helyzetében egy olyan jelentős változás állott be, hogy sem a magyar nemzetet, sem a magyar népet, sem a magyar kormányt mindazért, ami itt történik, felelőssé tenni nem lehet”. Nevéhez fűződő idézetével zárta beszédét: „Nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha. Isten legyen nemzetemmel. Végeztem.”

Szálasi Ferenc, az egyetlen kivégzett magyar államfő kivégzése 1946. március 12-én - Fotó: MTI

A népbíróság 1946. március 1-jén pénteken, tíz órakor kihirdette az ítéletet Szálasi és társai perében. E szerint valamennyi vádlottat bűnösnek mondták ki, ezért Szálasi Ferencet, Csia Sándort, Vajna Gábort, Beregffy Károlyt, Gera Józsefet, Kemény Gábort és Szőllősi Jenőt kötél általi halálra ítélték. Szálasit, Gerát, Vajnát, Beregfyt és az Imrédy-perben bűnösnek talált Rajniss Ferencet 1946. március 12-én adták át a hóhérnak. A volt nemzetvezető a Markó utcai fogház bitófáján végezte be földi pályafutását.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
JOGTÖRTÉNET
HÁBORÚS BŰNÖK