Összeférhetetlenséget gyanít, ezért aggodalmát fejezte ki a Transparency International, amiért “lazán” szabályozzák az európai uniós intézményeknél dolgozó politikusok megbízatásuk lejárta utáni elhelyezkedését gazdasági szervezeteknél.

A nemzetközi civil szervezet kedden közzétett jelentésében hangsúlyozta, olyan szabályozásra van szükség, amely egyértelmű válaszokat ad az összeférhetetlenség elkerülésére és megvédi az uniós intézményeket attól, hogy a “lobbisták hatalmába kerüljenek”.
    

A gyenge etikai szabályok és a végrehajtás hiánya rontja az Európai Unió intézményei iránti bizalmat olyan nagyhorderejű ügyek esetében, mint a múlt évben, amikor José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke sokak rosszallását kiváltva munkába állt a Goldman Sachs amerikai befektetési banknál, ahol a cég nemzetközi üzletágának tanácsadója lett, valamint a nem operatív feladatokkal megbízott igazgatóság elnöke – írták.
    

Arra emlékeztettek, az Európai Bizottság szabályainak értelmében a bizottság tagjainak a megbízatásuk lejárta után 18 hónapig kell várniuk, mielőtt elhelyezkednének valahol.
    

A jelentésben megemlítik, hogy az Európai Bizottság etikai bizottsága októberben azt állapította meg, hogy Barroso nem vétett az intézmény magatartási kódexének szabályai ellen. A szervezet véleménye szerint a vizsgálóbizottság érintettség miatt alkalmatlan a feladata ellátására, mivel jelenlegi vagy egykori kollégáik ügyében kell ítéletet hoznia.
    

Megemlítik azt is, hogy Barroso ügye nem elszigetelt eset. Civil szervezeteknél vagy vállalatoknál uniós megbízatásuk lejártával számos egykori képviselő és biztos vállalt munkát, akiknek korábbi kollégáik befolyásolása lett a feladatuk.
    

Az utóbbi években az egykori Európai Parlamenti képviselők 30 százaléka helyezkedett el lobbistaként az Európai Unió körül bejegyzett civil szervezeteknél. Korábbi uniós bizottsági biztosokkal együtt az arány már 50 százalék fölé emelkedik – tették hozzá a jelentés készítői.
    

A civil szervezet tanulmányában azt javasolta, hogy az Európai Bizottság biztosai esetében három, az elnökök esetében öt évre hosszabbítsák meg a következő munkavállalás előtti kötelező várakozási időt. Emellett pedig az egykori uniós biztosoknak be kellene jelenteniük az ilyen szervezetben betölteni kívánt munkakört, a bizottság részéről pedig jóváhagyásra lenne szükség az összeférhetetlenség megelőzése érdekében. A várakozási időt az Európai Parlament képviselői esetében hat hónapról két évre terjesztené ki a civil szervezet.
    

Végezetül egy külső, közös, független és erős etikai testület felállítását javasolta jelentésében a Transparency International.