Szabálytalansági eljárást indított a Miniszterelnökség a 4-es metró ügyében – közölte Lázár János Makón.

Az elmúlt 27 év legsúlyosabb korrupciós ügyéről van szó – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter újságíróknak egy lakossági fórumot követően.
    

A 430 milliárd forintos beruházásról az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) azt állítja, hogy mintegy 166 milliárd forintnyi szerződésnél történt csalás. A 166 milliárd forintból 59 milliárd forintot kér vissza azonnal – közölte a politikus.
    

A kormánynak meg kell vizsgálnia, hogy e szerződéseknél a különbözetet, amely jelentős része hazai finanszírozású, így a magyar adófizetők pénze, hogyan tudja visszakövetelni – mondta a miniszter.
    

Az OLAF megvédi az Európai Unió adófizetőinek pénzét, a kormánynak pedig a hazai adófizetők pénzét kell megóvnia – hangsúlyozta Lázár János.
    

A Miniszterelnökség vezetője kifejtette, amennyiben a magyar vizsgálat is hasonló szabálytalanságokat állapít meg, akkor a magyar kormánynak az államháztartási törvény szerint vissza kell kérnie a beruházáshoz nyújtott támogatást.