A szerb lakosságnak csupán a 47 százaléka támogatja az ország uniós csatlakozását, míg ez az arány tavaly 48 százalékos, három évvel ezelőtt pedig 51 százalékos volt – derült ki a belgrádi kormány európai integrációért felelős irodájának a felméréséből, amelyet a Politika című szerb napilap ismertetett.

A december végén, 1054 ember megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás arra kereste a választ, hogy egy esetleges népszavazáson ki támogatná Szerbia európai uniós csatlakozását. A válaszadók 29 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatja-e Szerbia EU-csatlakozását. A megkérdezettek 9 százaléka mondta azt, hogy nem tudja, mit válaszolna egy ilyen kérdésre, 15 százalékuk viszont el sem menne a referendumra. Az integrációs iroda ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a fél évvel korábbi felmérésben csupán 41 százalékos volt a támogatottság, így voltaképpen a támogatottság növekedéséről lehet beszélni.
    

A Politika szerint a felmérés jól ábrázolja azt a jelenséget, amely szerint amikor Brüsszel támogató magatartást mutat Szerbiával szemben, akkor a lakosság is pozitívabban vélekedik Brüsszelről, amikor viszont negatív jelzések érkeznek az EU-ból, a csatlakozás támogatása is csökken. Példaként említették, hogy a csatlakozási kedv tavaly nyáron alacsony volt, ugyanis két tárgyalási fejezet megnyitását Brüsszel áprilisról júliusra halasztotta, ami a szerb állampolgárok ellenszenvét váltotta ki, míg decemberben két fejezet is gond nélkül nyílt meg, ami pozitív légkört teremtett. 
    

A legtöbben 2009 végén vélekedtek pozitívan az uniós csatlakozásról. Akkor törölték el a Szerbiával szembeni uniós vízumkényszert, így a lakosság 73 százaléka támogatta, míg 12 százaléka ellenezte az EU-tagságot. 
    

Most a megkérdezettek 64 százaléka mondta azt, hogy az uniós csatlakozáshoz szükséges reformokat akkor is végre kellene hajtani, ha azok nem képeznék a csatlakozás feltételeit, azok ugyanis egy jobb, rendezettebb Szerbiához vezetnek. A válaszadók 58 százaléka szerint a Koszovóval való viszonyt is rendezni kellene, attól függetlenül, hogy az EU ezt feltételként állítja-e Szerbia elé. Ez az arány viszont jelentősen csökkent az utóbbi három évben, 2014-ben még a megkérdezettek 70 százaléka támogatta a viszony rendezését. 
    

A szerb kormány európai integrációs irodája 2002 óta végez felméréseket az ország lakosságának az Európai Unióhoz fűződő viszonyáról.