Három éve kezdte meg a Szegedi Ítélőtábla intézménytörténetének tudományos feldolgozását. Eddig két kötet jelent meg. Mivel sikeresen pályázott a Szegedi Ítélőtábla az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett 2016. évi Ráth György bírósági történeti és hagyományápolási pályázaton, hamarosan megkezdődhetnek a harmadik kötet munkálatai is.

Az első kötet 2014-ben „A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1890 és 1914 között” címmel jelent meg, míg a 2015 kiadott második kötet „A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1914 és 1921 között” címet viselte.

Mindkét könyv szerzője dr. Antal Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense, míg a szerkesztési munkálatokat dr. Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese fogta össze.

A tervezett harmadik kötet a trianoni békediktátum következtében illetékességi területének nagyobb részét elveszített Szegedi Ítélőtábla 1921 és 1939 közötti munkáját mutatná be – akárcsak a korábbi könyvek esetében – eredeti dokumentumok, képanyagok felhasználásával.