Nem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly – hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője

Kérni csak azt kell, hogyan juttassák el a bevallási tervezetet az adóalanyhoz. Akinek van ügyfélkapuja, annak még ezt sem kell megtennie, március 15-e után megnézheti a dokumentumot – hangsúlyozta.
    

Aki nem szeretne ügyfélkaput nyitni, a postázást kérheti, amit idén először sms-ben is meg lehet tenni – mondta el a szóvivő.
    

Kiemelte ugyanakkor, hogy aki főállása mellett egyéni vállalkozóként is dolgozik, annak magának kell elkészítenie szja-bevallását.
    

A NAV mintegy 3,8 millió adózónak küldött levelet az év elején, ebben megkapták az szja 1 százalékáról szóló rendelkező nyilatkozatot, amit már most be lehet küldeni az adóhatósághoz – tette hozzá.
    

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk tavalyi szja-bevallásukat, illetve ez az evások és katások határideje is.