Megszavazta a holland parlament alsóháza az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását, amelyet korábban népszavazáson utasított el az ország lakossága – jelentette a helyi sajtó.

A törvényhozás alsóháza szavazott az egyezményről, a képviselők 89 igen szavazattal 55 ellenében fogadták el a szerződés jóváhagyását.
    

A megállapodást még a felsőháznak is jóvá kell hagynia, de erre már csak a március 15-i választások után kerülhet sor, pénteken ugyanis parlamenti szünet kezdődött Hollandiában.
    

A ratifikálás így a választások kimenetelétől függ majd, ami aggodalommal tölti el az egyezmény pártolóit, ugyanis jelenleg a főként EU- és muszlimellenes üzeneteiről ismert Szabadságpárt (PVV) a legnépszerűbb politikai erő Hollandiában, amely a voksok nagyjából 20 százalékára számíthat.
    

Az EU tagországai közül egyedül Hollandia nem ratifikálta még az egyezményt, miután azt áprilisban a szavazók többsége elutasította az euroszkeptikus szervezetek által kiíratott, nem kötelező érvényű referendumon.
    

Mark Rutte holland miniszterelnök kérésére az uniós vezetők határozatot fogadtak el decemberben, amelyben a holland közvélemény megnyugtatása érdekében világosan kimondták: a szerződéssel Ukrajna nem válik EU-tagjelölt országgá, és ez később sem szolgálhat majd alapul ilyen döntésre.
    

“A társulási egyezmény elutasítása a legnagyobb ajándék lenne, amelyet adhatunk Vlagyimir Putyin orosz elnöknek” – hangsúlyozta korábban a holland kormányfő.