Illetékesség hiányában elutasította kedden az Európai Unió Bírósága az EU és Törökország között tavaly létrejött migrációs egyezmény ellen menedékkérők által benyújtott kereseteket.

Az ügy előzménye, hogy két pakisztáni és egy afgán menedékkérő keresetet nyújtott be a luxembourgi székhelyű törvényszéken, mondván, a szóban forgó egyezség sérti a nemzetközi megállapodások Európai Unió általi megkötésére vonatkozó szabályokat.
  

Ítéletében a bíróság megállapította, hogy nincs hatásköre a kérdéses keresetek elbírálására, ezért elutasítja azokat.
    

Ezt azzal indokolták, hogy bár az EU brüsszeli csúcstalálkozójának keretében ültek össze tavaly márciusban a tagországok állam- és kormányfői a török vezetőkkel, az egyezményt nem az Európai Unió, hanem önálló nemzetközi jogi szereplőkként az uniós tagállamok kötötték meg Törökországgal.
    

A közleményben kiemelték: sem az Európai Tanács, sem pedig más uniós intézmény nem döntött arról, hogy migrációs megállapodást köt az ankarai kormánnyal.
    

Következésképpen a törvényszék megállapította a keresetek elbírálásával kapcsolatos hatáskörének hiányát, ugyanis nincs felhatalmazása arra, hogy a tagállamok által megkötött nemzetközi megállapodások jogszerűségéről döntsön – írták a bíróság által kiadott kommünikében.
    

Az egyezmény értelmében a görög hatóságok visszaküldhetik a török partokról 2015. március 20. után illegálisan érkező migránsok mindegyikét. Az uniós tagállamok ezért cserébe – egy 72 ezer fős kontingens erejéig – átvesznek Törökországtól annyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak.