Befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. (MNF NKft.) vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének 2011 és 2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését – tudatta kedden az MTI-vel a szervezet, amelynek vizsgálata több szabálytalanságot is feltárt.

A közlemény szerint az ÁSZ megállapította, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. összességében szabályszerűen alakította ki a vagyongazdálkodás feltételeit. A társaságnál a vagyongazdálkodás szabályozása megfelelt a jogszabályoknak, ugyanakkor a vagyon nyilvántartása nem volt szabályszerű.
    

A használatra továbbadott eszközökre nem kötöttek vagyonhasznosítási szerződést, ezért a vagyonkezelt eszközökkel kapcsolatos forrásokat a mérlegben tévesen mutatták ki. Az ellátott közhasznú tevékenység bevételeinek és ráfordításainak elszámolása megfelelő volt, de az önköltségszámítás nem volt szabályszerű.
    

Az ellenőrzés szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló megbízási szerződést a jogszabályban meghatározott határidőn túl kötötte meg az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi), továbbá nem módosította, nem aktualizálta a vagyonkezelési szerződést az MNF NKft.-vel a jogszabályi előírás változásainak megfelelően.
    

A vizsgálat feltárta azt is, hogy az MNF NKft. a vagyonkezelésében lévő eszközök hasznosítására az eszközöket igénybe vevő regionális közhasznú társaságokkal az előírások ellenére nem kötött szerződést, ez pedig közvetlenül hozzájárulhatott a vagyonkezelésbe vett eszköz hiányához. 
    

Az MNF NKft. kezelt vagyonának nyilvántartása sem felelt meg a jogszabályi követelményeknek, mivel éves beszámolóiban és a számviteli nyilvántartásaiban a vagyonkezelési szerződésben rögzített értéknél mintegy 258 millió forinttal alacsonyabb értékben mutatta ki a vagyonkezelt eszközökkel kapcsolatos hosszú lejáratú kötelezettségeit. Az eltérés a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát idézett elő – mutat rá a közlemény.
    

Nem megfelelően alakította ki az MNF NKft. a szabályszerű önköltségszámítás feltételeit, mivel a kalkulációs séma nem a jogszabályi előírások szerint készült; nem szerepeltek benne az önköltség részét képező közvetett költségek.
    

A társaság összességében megfelelően teljesítette beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségét, ugyanakkor nem készített a közérdekű adatigénylések teljesítésének rendjét rögzítő szabályzatot, és elektronikus közzétételi kötelezettségének sem tett eleget.
    

Minden közpénzt, közvagyont használó szervezettel szemben társadalmi igény, hogy a tevékenységükről elszámoljanak. Az államháztartáson kívülre nyújtott költségvetési támogatások és ingyenes vagyonjuttatások ellenőrzésével az ÁSZ hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzeket az államháztartáson kívül működő szervezetek is átlátható módon használják fel – fogalmaz a közlemény.
    

Mint írják, az ÁSZ a jelentésben MNF NKft. ügyvezetőjének kilenc, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek egy javaslatot tett, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.