Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) állami vállalatoknál elkövetett 49 korrupciós ügyben folyat jelenleg nyomozást – hozta nyilvánosságra honlapján a hatóság.

A NABU előzetes becslései szerint a vizsgálat alatt álló állami cégeknél a korrupciós bűncselekmények által okozott kár meghaladja a 20 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 219 milliárd forintot. A vállalatok közül 15 rajta van az ukrán gazdasági minisztériumnak a száz legnagyobb aktívummal rendelkező céget tartalmazó listáján. 
    

Az iroda közölte továbbá, hogy a legtöbb korrupciógyanús esetet az energetikai szektorban, azt követően az agráripari, a bányászati és kohászati konszerneknél, valamint vegyipari cégeknél és a közlekedési ágazatban tárták fel. 
    

Április eleji adatok alapján jelenleg 78 személy ellen indítottak vizsgálatot állami vállalatoknak okozott anyagi kár gyanúja miatt. A gyanúsítottak zöme a cégek közép- és felsővezetői közé tartoznak. 
    

A NABU nyomozói és az ügyészségek korrupció elleni küzdelemmel foglalkozó munkatársai 24 állami korrupciós bűnügyet vittek eddig bíróság elé, amelyek esetében a károkozás összege meghaladja az 1,5 milliárd hrivnyát (16,4 milliárd forint). Ezen felül 41 személyt gyanúsítottak meg a hatóságok hivatalosan. 
    

A hatóság közleménye alapján tavaly a NABU munkájának köszönhetően 116 millió hrivnyát (1,27 milliárd forint) sikerült visszaszerezniük az állami vállatoknak, továbbá csaknem félmilliárd hrivnya (5,47 milliárd forint) elsikkasztását akadályozta meg a korrupcióellenes iroda. 
    

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy április elején az ukrán hatóságok házkutatást tartottak az állami adóhivatal Kijev megyei vezetőinek irodáiban és lakásán. Az állami tisztségviselőket összesen 160 millió hrivnya (1,75 milliárd forint) törvényellenes adó-visszatérítés jóváhagyásával gyanúsítják. 
    

Komoly sajtóvisszhangot kapott Ukrajnában március elején az, hogy a korrupcióellenes hatóságok meggyanúsították Roman Naszirovot, az ukrán adóhivatal vezetőjét az államot érintő, kétmilliárd hrivnya (21,6 milliárd forint) károkozással, valamint hivatali visszaéléssel. Naszirovnak egy kijevi elitkórház kórtermében olvasták fel és adták át a gyanúsításról szóló hivatalos iratot a NABU egyenruhás munkatársai, mivel a férfi állítólag infarktust kapott. A hatóságok gyanúja szerint azonban tudomást szerzett arról, hogy eljárást készülnek ellene indítani, és ezért feküdt be a kórházba. 
    

A NABU-t 2015-ben hozták létre mint Ukrajna egyik legfőbb korrupcióellenes szervét. A széles joghatósággal rendelkező korrupcióellenes iroda megalapítása egyik fő feltétele volt annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytassa Ukrajna hitelezését.