Hírhedt álhírek

2017.04.24. Jogi Fórum / Sereg András

Az álhírek a média működésének veszélyes, manipulatív jelenségei. A dezinformációk hozzájárultak a Brexithez, de még Donald Trump elnökségre jutásához is. Nemcsak az internet korában, jóval korábban is születtek álhírek. Cikkünkben a leghírhedtebb sajtócsalásokat gyűjtöttük csokorba.

Hitler titkos naplója

A huszadik századi újságírás legnagyobb szenzációjaként tálalta a német Stern magazin Adolf Hitler titkos naplóját, amelyet 1983 áprilisában kezdett közölni. A lap másfél éven keresztül, folytatásokban kívánta közreadni a naplót, de ezenkívül – több millió dollárért – eladták a jogokat francia, angol és amerikai kiadóknak is.

A Stern címlap a 'nagy felfedezssel' - Forrás: wettengl.info

A kéziratot a Stern egyik volt munkatársa, Gerd Heideman vásárolta meg kilencmillió márkáért Stuttgartban, egy náci emléktárgyakat árusító bolt tulajdonosától. Heidemann, akinek a szenvedélye volt a nácizmus és második világháború titkainak kutatása, megbízott Konrad Kujau régiségkereskedőben, aki azt állította, hogy a napló egy 1945 áprilisában lezuhant repülőgép roncsai közül került elő.

A hatvankét darab, fekete műbőrkötésű jegyzetfüzetet, melyek némelyikén vörös pecsétes szalag is lógott, a hírmagazin tulajdonosai írásszakértőkkel vizsgáltatták meg, akik a naplókat hitelesnek minősítették. Hamburgban nagy sajtótájékoztató közepette számoltak be az új hírről, és a Stern még melegében 42 oldalt közölt a naplókból. A lap szerkesztői huszonnyolc folytatásban akarták nyilvánosságra hozni a többi részletet. A hír azért is volt szenzáció, mert még Hitler élő, legközvetlenebb munkatársai sem tudtak arról, hogy a Führer naplót vezetett. A botrány azt követően robbant ki, amikor a történészek követelésére megvizsgálták a naplók papírját, a tintát, a füzetek kötéséhez használt ragasztót és a fedeleken lévő viaszpecsétekről függő piros szalag anyagát. Kiderült ugyanis, hogy ezek mindegyike a második világháború után készült, és a naplót maga Konrad Kujau hamisította.

A bíróság 1985 júliusában hirdetett ítéletet az ügyben. Heidemannt négy év nyolc hónap, Kujaut pedig négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Az ítéletet kihirdető bíró azonban a legkeményebb hangon a Sternt bírálta, amiért annyira gátlástalan és mohó volt, hogy trehány vizsgálatok után képes volt nagy hírverést csinálni borzalmasan rossz hamisítványoknak.

Ku-Klux-Klan szervezet Németországban

A kilencvenes években Michael Born szabadúszó tévériporter Németországban forgatta hatalmas közönségsikereket arató riportfilmjeit. Born igen változatos témákkal jelentkezett: az amerikai Ku-Klux-Klan németországi titkos szervezetének tevékenysége, kábítószer-küldemény Frankfurtból Svájcba, gyermekek kizsákmányolása egy indiai szőnyegszövő műhelyben, a kurd Munkáspárt titkos gyára, ahol bombák készülnek.

Egy kocka a németországi Ku-Klux Klan-ról szóló riportfilmből - Forrás: YouTube

A szenzációs tévériportok azonban hamisak voltak. A kurd terroristákat albán bevándorlók alakították, a Ku-Klux-Klan csuklyái alatt amatőr színjátszók bújtak meg. Born huszonegy riportot adott el kereskedelmi és közszolgálati tévéknek, és akkori áron háromszázötvenezer márkát keresett.

Érdekes módon nem a tévétársaságok fogtak gyanút, hanem egy éles szemű tévénéző, aki civilben rendőr volt. Michael Bornt csalás miatt 1996-ban négyévi szabadságvesztésre ítélték.

Pol Pot Svédországban

Nem csalás, hanem művészi átverés állt annak az álhírnek a hátterében, amely a világ egyik leismertebb hírügynökségét is megvezette. 1997 nyarán ugyanis egy svéd internetes portálon filmes beszámoló jelent meg arról, hogy Pol Pot kambodzsai diktátor Svédországba érkezett. A hírt átvette a Reuters hírügynökség, mire a svédek sürgősen kiadtak egy nyilatkozatot, hogy az ominózus honlapon csupán egy művészi projekt bemutatása folyt.

Hollywoodi sztárinterjúk

Tom Kummer a Süddeutsche Zeitung magazinjának küldött éveken át hollywoodi sztárokkal készült interjúkat, amelyeknek csak az volt az egyetlen bajuk, hogy az egészet Kummer találta ki. A botrány kipattanása után a magazin vezetőit leváltották.

A leleplezett újságíró nem tagadta, hogy amit csinál, annak nincs sok köze a valósághoz. Sőt, nyíltan vállalta, hogy radikálisan szakított az „úgynevezett újságírással”, és ebben az újfajta újságírásban elmosódik a határ valóság és fikció között. Ráadásul Kummer szerint tudták a magazinnál, hogy így dolgozik. Ezt a szerkesztők tagadták, és bánták, hogy nem ellenőrizték alaposabban az interjúkat. Mert ha csak egyszer elkérik a hangfelvételt, kiderülhetett volna, csalás az egész. Pedig voltak gyanús jelek: több olvasó is jelezte, hogy honnan ollózta össze a szerző a sztárok szájába adott mondatokat, a Hollywoodban dolgozó újságírók pedig tudták, hogy Kummer nem jár sajtótájékoztatókra, és hogy ilyen extrém hosszú interjúkat a sztárok a ritkán, de inkább sohasem adnak.

Rakétatámadás Bagdad ellen

Hamis háborús tudósítást közölt a Perzsa-öbölben cirkáló HMS Splendid tengeralattjáró fedélzetéről a Sky News – állította a BBC 2003 júliusában bemutatott dokumentumfilmjében. A brit közszolgálati tévé tudósítása szerint ugyanis a Sky vezető riportere, James Forlong összevágott felvételekkel, illusztrációkkal azt a hatást keltette, mintha az iraki háborúban egy Bagdad ellen irányuló rakétatámadásban venne részt.

James Forlong a vitatott háborús tudósításban - Forrás: TheGuardian

A Sky tudósítása többek között támadásra felkészülő, a célpontokat a képernyő előtt elemző katonákat mutatott, és a képeken egy ujj is látható volt, amint megnyom egy piros, „Tűz” feliratú gombot. A BBC filmjében megszólaltatott szakértő állította, hogy a tengeralattjáró rakétaindító-rendszere teljes egészében komputervezérelt, vagyis nincsenek benne a piros tűzgombhoz hasonló drámai díszletek. A katonák egyszerűen „eljátszották” a támadást. Az eset pikantériája, hogy Forlong a brit védelmi misztérium kötelékében utazott Irakba, így „harctéri tudósítását” a katonai cenzorok is láthatták.

„Mobil riporter”

Jayson Blair 2003. május elsejei kirúgásáig, négy év alatt összesen 673 cikket írt a New York Timesnak, amelyből a lap belső vizsgálata harminchatról derítette ki, hogy fiktív, kiszínezett történet, és legalább hetvenhárom írása súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaz. Blair érzékletesen írt az özvegyen maradt katonafeleségről, akivel sosem találkozott, a kiszabadított amerikai kiskatonáról és annak otthonáról, amely nem a dombon, hanem a völgyben épült, vagy „biztos” forrásokra hivatkozva a washingtoni orvlövész kihallgatásáról. Kitalált interjúkat, plagizált riportokat közölt a lapban. Az amerikai szövetségi ügyészség nyomozást indított a „mobil riporter” ellen, aki hamis számlákkal igazolta, hogy járt riportjai helyszínén, miközben ideje jelentős részét brooklyni lakásában töltötte. A kínos helyzetbe került újság egyik publicistája szerint a szerkesztők nagyon akarták az „ambiciózus fekete fiatalember” sikerét.

Jayson Blair története távolról sem egyedi. Kiderült például a Washington Post Pulitzer-díjas munkatársának, Janet Cooknak a nyolcéves heroinfüggő gyermekről írott riportjáról is, hogy szemenszedett hazugság. De meggyűlt a baja egy-egy túl nagy fantáziájú újságíróval a New Republic, a Wall Street Journal és a Boston Globe szerkesztőinek is.

Bérgyilkos cipőbolti eladó

Világszerte egymást érik a sajtóperek hasonló okokból, főként a bulvársajtó jár élen a kitalált sztorik közlésével. Magyarországon is gyanúba keveredett az egyik legismertebb tévériporter, Frei Tamás, aki 2001 tavaszán Moszkvában arról faggatta bérgyilkos beszélgetőpartnerét, hogy mennyibe kerülne a magyar miniszterelnököt likvidálni. Frei korábbi kollégája, Juszt László a riport sugárzása után az orosz fővárosba utazott, ahol kiderítette, hogy a bérgyilkos nem egészen az, aminek kiadta magát, hanem egy egyszerű cipőbolti eladó, aki korábban színjátszó szakkörbe járt.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
MÉDIAJOG
SAJTÓ