Egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült elkerülniük a “kiberkáoszt” az európai kormányoknak és vállalatoknak, a helyzet stabilizálódni látszik a hét végén mintegy 150 országon végigsöprő WannaCry zsarolóvírusos kibertámadás után – közölte az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol).

A jelek szerint nem emelkedett az áldozatok száma, a helyzet stabilnak tűnik Európában, ami sikert jelent” – mondta Jan Op Gen Oorth, a hágai székhelyű Europol egyik szóvivője. Hozzátette, úgy látszik, hogy a hétvégén sokan frissítették a számítógépes biztonsági szoftvereiket.
    

A szervezet adatai szerint “példa nélküli módon” világszerte több mint 200 ezer számítógépet fertőzött meg a zsarolóvírus, amely autógyárak, kórházak, iskolák, boltok és vasúttársaságok informatikai rendszereit is megbénította. Rob Wainwright igazgató vasárnap azon aggodalmának adott hangot, hogy hétfőn tovább nőhet majd az áldozatok száma, amikor az emberek visszatérnek a munkába.
    

“Kissé korai lenne még megmondani, hogy ki áll a támadás mögött, de dolgozunk a kód feltörésén” – jelentette ki a szóvivő.
    

A zsarolóvírust szakemberek szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) lopták el, más szoftverekkel együtt. A kártevő a Windows operációs rendszerek egyik sebezhetőségét használja ki.
    

A támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300 vagy 600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért.