Több mint 100 millió forintot visszakaphatnak a fogyasztók a Tesco vásárlókártya éves kártyadíjából, miután kötelezettségvállalással zárult az a versenyfelügyeleti eljárás, amely a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Budapest Bank Zrt. co-branded hitelkártyája éves kártyadíjának kommunikációját vizsgálta – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A közlemény szerint a GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozások  2012. április 1-jétől egyértelmű, megfelelő tájékoztatásokat tettek-e közzé, amikor azt ígérték, hogy a hitelkártya éves kártyadíja nulla forint. A társaságok nem ismerték el a jogsértést, ám együttműködésük jeleként komplex, több elemből álló, jelentős mértékű kompenzációs vállalásokat is tartalmazó nyilatkozatot nyújtottak be, mellyel a GVH szerint orvosolhatók a fogyasztóvédelmi-versenyfelügyeleti aggályok.
    

A társaságok a tájékoztatások módosításán túl vállalták, hogy visszatérítik a levont díjak egy részét több tízezer korábbi és jelenlegi ügyfelüknek.
    

A visszatérítéseket a Tesco vásárlókártyán írják jóvá, illetve azok a fogyasztók, akik megszüntették a kártyájukat Tesco Clubcard pont, bankszámlás jóváírás vagy utalvány formájában kapják vissza a kompenzációs összeget.  
    

A Tesco Vásárlókártya éves díjával kapcsolatos tájékoztatást úgy módosítják, hogy a hitelkártya éves kártyadíja 5100 forint vagy nulla forint. Az éves kártyadíj akkor nulla forint, amennyiben a hitelkeret kihasználtsága eléri a 70 százalékot a vizsgálat időpontjában. A vizsgálat időpontja az aktiválástól számított 3. teljes naptári hónap utolsó napja, illetve ezt követően minden évben ugyanezen nap. Ha a kártya igénylésével együtt termék vásárlása is történik, az első évben minden esetben nulla forint az éves díj, azt követően csak akkor, ha a hitelkeret kihasználtsága a vizsgálat időpontjában eléri a 70 százalékot.
    

Az ügyben nem állapítottak meg jogsértést, és bírságot sem szabtak ki. A vállalás tartalma megfelelő válaszlépésnek minősült a feltárt hiányosságokra és kérdésekre, és megfelelően részletes is volt – írta közleményében a versenyhatóság.