A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A közlemény szerint a diákmunkával szerzett személyi jövedelemadó (szja) mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó béréből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie. 
    

A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak. A munkavállaláshoz adóazonosító jel szükséges, amit a NAV-nál kell igényelni – tette hozzá a hivatal.
    

A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy a munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, a munkaviszony létesítésekor pedig ragaszkodni kell az írásban megkötött munkaszerződéshez. A diákok egyszerűsített foglalkoztatásban is dolgozhatnak, ebben az esetben nem kötelező az írásba foglalt szerződés.
    

A munkaviszony létrejöttét a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz, illetve a jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania, amelye a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez – írták.