A Jogtudományi Közlöny 1895. évi 23. számában megjelent börtönügyi írás bajor, svájci és francia börtöntapasztalatokról ad tájékoztatást.

„Uti emlékek.

      Külföldön jártamkor mindig meglátogattam a nagyobb városokban levő letartóztatási intézeteket. A bajor zárkafegyházak közül különösen megtekintésre méltó a nürnbergi, melynek architekturája a panoptikon-rendszernek felel meg. Ezen intézetben az elkülönitést következetesen, minden tekintetben és minden téren keresztülviszik. A csinos és tiszta zárkákon kivül minden letartóztatott még külön, megfelelő nagyságu zárt udvarban is teszi meg mindennapi sétáját. Sajátságos benyomást gyakorol a látogatóra, midőn mellette álarczos letartóztatottak haladnak el. Ezeknek arczát t. i. egy fekete posztódarab takarja be, nyilásokkal a szemek részére, minek az a rendeltetése, hogy a letartóztatottat társai fel ne ismerjék akkor, a midőn az intézet egyik részéből a másikba megy. Ezen berendezés jótéteményét különösen a müvelt osztályhoz tartozó egyént veszi igénybe; mert a fegyház elhagyása után senkivel sem találkozhatik, ki róla mondhatná, hogy a fegyházban látta őt. Ez minden esetre hatékonyan elősegiti a büntetés kiállása után a tisztességes megélés lehetőségét. Hogy minő szakértelemmel kezelik ezen fegyházat, arról fogalmat alkothatunk magunknak, ha konstatáljuk, hogy ennek igazgatóját az ügyészi karból hivták meg jelenlegi állására.

      Nürnberget nem hagytam el a nélkül, hogy az ottani «kriminal-muzeum»-ot meg ne látogattam volna, melyben az inquisitió kinzó eszközeiből egy szerfelett gazdag gyüjteményt létesitettek. Ezen muzeum látogatóit akaratlanul mosolyra inditja azt a körülmény, hogy üde arczu kis leánykák siránkozó, ál-pathetikus hangon magyarázgatják a látogatóknak az u. n. inqusitió borzadalmait.

      Svájczban, a hol a 25 kanton mindegyike külön büntetőjogi souverainitással bir, a legnagyobb eltérések mutatkoznak nemcsak az anyagi büntetőjog terén, hanem a fogházak berendezésénél is.

      Ugyanez áll a bünvádi eljárásról is. Alig hihető ma már, hogy pl. 25 évvel ezelőtt Zug kantonban beismerő vallomás kicsikarása czéljából egy vádlottat hüvelykszoritóval, felhuzógéppel és bőjttel kinoztak meg. A Svájcz különlegességei közé tartozik a korcsmalátogatási tilalom, mely intézményt az uj svájczi büntető-törvényjavaslat, melyet legközelebb külön fogok ismertetni, oda fejleszt, hogy a biróság orvosi vélemény alapján elrendelheti az iszákos vádlottnak valamely, az iszákosok számára rendelt gyógyintézetbe leendő felvételét még az esetben is, a midőn a vádlottat beszámithatlanság miatt felmentik. A midőn az iszákos meggyógyult, az esetben a biróság ennek elbocsátását fogja elrendelhetni.

      Érdekes, hogy Luzernben a hivatalos lapban tesznek közzé minden büntetőbirósági itéletet.

      Hogy Neufchâtelben a foglyok munkáiból lapot adnak ki és erre a foglyok előfizetnek, azt már régebben emlitettem e lapban.

      El kell azonban ismerni, hogy a Svájczban igen sok történik az u. n. patronage terén. Nagy küzdelmet fejtenek ki ezenkivül az alkoholismus ellen és ebben az állam erősen támogatja a társadalmat, mely némely helyütt igen élénk érzéket tanusit a rabsegélyezés ügyének fontossága iránt is. Baselbe épen a svájczi jogászgyülés ülésének tartama alatt érkeztem, a melynek vitáiban egy dr. juris és magántanár kisasszony vett részt. Basel város kantonja modern módon szabályozott börtönügygyel bir. Az ottani fogházban fegyenczek, fogházra itéltek, rendőrileg és közigazgatásilag letartóztatottak, továbbá ugy a férfiak, valamint a nők is egyesitve vannak. Természetes azonban, hogy a női foglyok teljesen el vannak különitve a férfiaktól. A férfiak a műhelyekben dolgoznak, a nők meg a háztartás teendőit végzik. Oly letartóztatási okok, mint pl. ágyasság miatt vagy a család fentartásának elmulasztása, munkakerülés vagy könnyelműség miatt stb. nálunk teljesen ismeretlenek. Különösen érdekes volt előttem a baseli fogház igazgatójának azon patriarchiális eljárása, hogy megelőző köszöntés nélkül soha meg nem szólitott egy vádlottat sem.

      A ki nem birósági itélet alapján, hanem mint látogató akar a párisi fogházakba jutni, az nem egy könnyen jut czélhoz. Az ottani nagykövetség legitimatiója nélkül ez egyáltalában nem is lehetséges. Erre következik a belügyniniszter irásos engedélye, a mire blanquetta létezik s ebben felsoroltatnak névszerint a megtekinthető intézetek, melyeknek mindegyikét csakis egyszer lehet ezen engedély alapján meglátogatni. A franczia administratio gyorsaságát és kitünőségét csodáltam, midőn minden párisi fogházba történő belépésemkor már ott találtam a belügyminisztériumnak a fogház igazgatóságához czimzett és jöttünket tudató sürgönyét. A franczia igazságügyminiszteriumnak semmi dolga nincs a büntetés végrehajtásával. Mert a depôts és a chambres de sûreté (az ideiglenesen letartóztatottak számára), a maisons d’arrêt (vizsgálati foglyok [terheltek, prévenus]) számára rendelt fogházak, a maisons de justice (oly vádlottak számára rendelt fogház, kiknek ügyében az esküdtszék biráskodik [accusés]) és a maison de correction (oly vádlottak számára rendelt fogházak, kiket emprisonnement correctionel vagyis fogházbüntetés elszenvedésére itéltek), mindezen intézetek a belügyminisztérium ressortjába tartoznak. Ezenkivül vannak letartóztatási intézetek, melyek a hadi tengerészeti és gyarmatügyi minisztériumnak alávetvék, mint pl. Guyanában és az Uj Caledoniában levők; továbbá vannak a katonai fogházak, melyek a hadügyminisztérium alá tartoznak és végül az algériai fogházak az algériai főkormányzó alatt. A börtönügy szakszerű vezetését ennek főigazgatója látja el, directeur de l’administration pénitantiaire, ki a belügyminisztérium felügyeletének alávetett fogházak felett gyakorolja az ellenőrzést.

      A párisi fogházakban a legtanulságosabb kétségtelenül Bertillon Alphons, a «Directeur du service d’identification à la Préfecture de Police», rendszere, mely anthropometriai mérések alapján a terhelt azonosságát képes megállapitani. Ezen mérések a testnek bizonyos oly részeire terjednek ki, melyek változatlanok maradnak és lehetségessé teszik, hogy a terhelt generáliáit meg lehessen állapítani. Itt hamis névbemondás, eltitkolás, szinlelés, stb. mit sem használ. Ha a terheltnek Francziaországban már egyszer az igazságszolgáltatással meggyült valahol a baja és az azonosságot megállapitó laboratóriumba belékerül, akkor menthetetlenül kárba veszett minden hazudozása. Csak néhány percznyi időt igényelnek Bertillon segédei és akkor előkerül a számtalan fasciculusok egyikéből egy carton, mely a terheltnek pontos leirását, ennek testi méreteit, fényképeit, az előéletére, valamint a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat stb. tartalmazza. Ezen eljárásnak eredménye a szemlélőre nézve a csodával határos és oly elemi erővel hat a terheltre is, hogy a legkonokabbul tagadó a tagadással minden további kisérlet nélkül felhagy.

      Szemtanúi voltunk, t. i. én és utitársam, egy a skepticismus felé hajló budapesti ügyvéd, egy ily leleplezésnek és a barátom ezen csodás eredmény láttára azon meggyőződését nyilvánitotta előttem, hogy itt valami tricknek okvetlenül kell léteznie, mert különben Bertillon sikerei egyenesen hihetetlenek lennének. Ezen meggyőződés érlelésénél nagyobb dicséretet Bertillonra nézve én nem képzelhetek magamnak. A művelt nemzetek különben már sietnek is ezen tudományos vivmányt magukévá tenni. Az Egyesült-Államok némelyike már adoptálta és Angliában épen most készülnek erre. Ezen méréseket különben csakis férfiaknál alkalmazzák rendszeresen. A nőknél csak a taille méretik meg és a nőket csakis akkor mérik szintén rendszeresen, ha a veszedelmes természetüek közé tartoznak.

      Ezen rendszer létesitése és fentartása igen csekély öszszeget igényel, és ez a fényképészetnek felhasználásával combinálva feltétlenül megbizható a visszaesés felismerése és a visszaesők megtorlása czéljából. Szükségesnek tartanám, hogy a Bertillon-féle méréseknek nálunk leendő meghonositása szintén megfontolás tárgyává tétessék. A ki nem hiszi a mondottakat, az nézze meg maga az intézmény müködését; a ki pedig ezt látja, az rögtön Bertillon geniális conceptiójának feltétlen bámulójává változik át.
 

Dr. Gruber Lajos

budapesti kir. alügyész.”