Az áldozatsegítő központ küldetése a minél inkább személyre szabott segítség nyújtása az áldozatnak – mondta az igazságügyi miniszter az ország első, a főváros VII. kerületében, a Wesselényi utcában megnyílt áldozatsegítő központjának ünnepi megnyitóján.

Trócsányi László szerint az áldozatsegítés megvalósulhat védelemmel, meghallgatással vagy a jogokról és lehetőségekről történő információnyújtással, tájékoztatással. 
    

Hangsúlyozta: az áldozatsegítés büntetőjogi alapokon nyugszik, de nem büntetőjog-központú, majd példaként említette, hogy a VII. kerületben megnyílt központban munkát vállaló 12 munkatárs között jogászok mellett pszichológusok, pedagógusok is vannak. A központ létrehozása jól példázza tárcája évek óta tartó elkötelezettségét az áldozatsegítés iránt – jelentette ki. 
    

Úgy fogalmazott: a minisztériumnak van egy kemény, a jogalkotásban és a jogvitákban edzett kodifikátor arca, emellett pedig van egy lágyabb vonású, szociálisan érzékeny arca, és a jogi segítségnyújtás ebbe a körbe sorolható. 
    

Trócsányi László rámutatott: az áldozat fogalma viszonylag új, a büntetőjog sokáig csak a sértett szót használta. Hozzátette: az új büntetőeljárási kódex korszerű módon tovább erősítette a sértett fogalmának a büntetőeljárásban meghatározott jogállását, újabb eljárási jogokat és garanciákat nyújtva. Az áldozat fogalma azonban tágabb személyi kört jelöl és külön jogszabály rögzíti. Minden sértett áldozat, de nem minden áldozat sértett – fejtette ki a miniszter. Példaként említette, hogy egy bűncselekmény sértettjének hozzátartozói vagy akár a bűncselekmény szemtanúi is lehetnek lelki sérüléseket elszenvedő áldozatok.
    

Hangsúlyozta: mindazok, akik úgy érzik, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés áldozatává váltak, testi vagy lelki hátrányt, érzelmi megrázkódtatást szenvedtek, igénybe vehetik az áldozatsegítő központ szolgáltatását.  
    

A társadalmi jogtudatosság fontosságát hangsúlyozva a miniszter külön kiemelve a civil szervezetek, az egyházak, az önkéntesek szerepét. A lehetséges áldozatokat is védeni kell, amihez szükséges egy áldozatsegítési központú társadalmi szemlélet megteremtése. A családon belüli erőszak esetében  például ha egy áldozat nincs tisztában a jogaival, az újabb bűncselekmények forrása lehet, mert azt gondolhatja, hogy neki tűrnie kell – mondta.
    

Trócsányi László felidézte: 2017 az áldozatsegítés stratégiai éve, és célul tűzték ki, hogy a minisztérium a szakmai iránymutatásokon túl közvetlenül is részt vállaljon az áldozatok tényleges támogatásában.  
    

Vízkelety Mariann, a tárca igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára többek közt arról beszélt: a központ olyan hely, ahol a társadalom legelesettebb, legkiszolgáltatottabb tagjai is azt érezhetik, hogy nincsenek magukra hagyva, a lehető legrövidebb időn belül segítséget kaphatnak. Reményét fejezte ki, hogy a budapesti központ mintaként szolgálhat a Miskolcon és Szombathelyen kialakítandó további központoknak.  
    

Ismertette: a tematikus tájékoztató anyagok mellett plakátokkal, kisfilmekkel is igyekeznek megszólítani a rászorulókat, akik a 24 órás ügyeleti rendszerben működő központ mellett a 06-80-225-225-ös ingyenesen hívható telefonszámon is kaphatnak tájékoztatást. Hozzátette: a központban kialakítottak egy úgynevezett patrónus szobát is, ahol ingyenesen juthatnak egyéni vagy csoportos érzelmi támogatáshoz az áldozatok. 
    

Ékes Ilona az ERGO – Európai Regionális Szervezet elnöke a megnyitón azt mondta: az áldozatsegítő szakpolitika általános célja, hogy a társadalmi szolidaritás és a méltányosság elvei alapján nyújtson segítséget az állam azoknak, akiket nem tudott megvédeni a bűncselekményektől. Az új központ munkájába kapcsolódik be az általa vezetett szervezet is – tette hozzá. Célként fogalmazta meg, hogy felkeltsék az érdeklődést annak érdekében, hogy az önkéntesség minél több ember számára legyen vonzó.