Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek 2017. január 1. napján már léteztek, 2017. augusztus 30. napjáig kötelesek bejelenteni elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségüket a szervezetet nyilvántartó közhiteles nyilvántartásba vagy a Rendelkezési Nyilvántartásba. Ezt a kötelezettséget az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény írja elő számukra.

A rendelkezés hátterében az áll, hogy 2018. január 1. napjától a gazdálkodó szervezeteknek kötelező elektronikus kapcsolattartás, és ehhez hivatalos elérhetőség szükséges a cégek számára. A hivatalos elérhetőséget ugyanezen időponttól valamennyi cég esetén a cégjegyzéknek is tartalmaznia kell.

Az elektronikus elérhetőség bejelentésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének előfeltétele a Cégkapun történő regisztráció. A Cégkapu szolgáltatást az állam biztosítja a cégek számára. A lényege, hogy egyszerűsíti a gazdálkodó szervezetek állami szervekkel történő elektronikus kapcsolattartását azáltal, hogy a hivatalos levelezés ezen keresztül történik, a dokumentumok elküldéséhez és fogadásához felületet, illetve tárhelyet biztosít. A regisztrációt a szervezet képviseletére jogosult olyan természetes személy kezdeményezheti, aki rendelkezik ügyfélkapuval.

A törvény alapján 2017. augusztus 30-ig kötelesek elvégezni a cégek a regisztrációt, azonban a regisztrációra 2017. december 31-ig még hátrányos jogkövetkezmények nélkül van lehetőség. Fontos, hogy a Cégkapu regisztrációs szolgáltatás jelenleg kizárólag a regisztráció lehetőségét biztosítja, az igényelt tárhelyszolgáltatás 2017. december 1. napján indul. A regisztrációs kötelezettség az egyéni vállalkozókat nem érinti.

Az érintettek a regisztrációt a cegkapu.gov.hu oldalon végezhetik el, és itt találnak részletes információkat is.