Soproni Ágnes szüleit, közeli barátait, valamint más tanúkat hallgatott meg a Fővárosi Bíróság a színésznő meggyilkolása miatt indított büntetőperben. A szülők szerint Petróczi jellemében már korábban is zavart észleltek, és a család anyagi problémájáról is. Meghallgattak egy rendőrnőt is, aki különös kapcsolatba került az egyik tanúval.

Az ügyészség a 2000. március 9-ei gyilkosság kapcsán Soproni Ágnes fiát, Petróczi Andrást előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel mint felbujtót, míg barátját, Lázár Zsoltot mint végrehajtót vádolja. Soproni Ágnes tanúként meghallgatott édesanyja szerint lánya és korábbi veje között húzódó, majdnem másfél évtizedes vagyonmegosztási per vezetett végeredményben a gyilkossághoz. Hangoztatta: tisztában van vele, hogy mit csinált unokája, de András olyan légkörben nőtt fel, ahol minden a pénzről szólt. Szólt arról is, hogy lánya eltűnéséről unokájától hallott, s akkor tanácsolta neki, hogy forduljon a rendőrséghez. A színésznő édesapja elmondta, hogy miután megtudta, mit követett el unokája, kitagadta őt. Azt mondta, hogy Petróczi András “bestiális gyilkos”, “emberbőrbe bújt állat”, akinek, míg él, nem tud megbocsátani. Megemlítette, hogy gyanúsnak találta lánya eltűnését, mivel ilyen hirtelen, nyom nélkül nem szokott elutazni.

A szülők állítása szerint bizonyos változás volt érezhető Petróczi András jellemében a kamaszkor végén, amikor egyik percről a másikra hirtelen felnőtté vált. Egybehangzó állításaik szerint Soproni Ágnes nagyon szerette fiát, veszekedéseik nem tértek el az átlagtól. Ilyen visszatérő téma volt például az, hogy az anya szerette volna, ha érettségi után fia elmegy dolgozni, vagy tanulni. Soproni Ágnes féltestvére arról számolt be, hogy a színésznő gyakran hívta sírva egy-egy veszekedés után, s azt is elmondta: tudott anyagi természetű problémáikról is. A bíróság több olyan, Petróczi baráti körébe tartozó tanút is meghallgatott, akik arról számoltak be: hallottak arról, hogy a fiú meg akarja ölni az anyját, mert pénz kell neki, de nem vették komolyan. Az egyik tanú ezt az ügy harmadrendű vádlottjától, Dajka Beától hallotta, viszont a bíróság előtt tett tanúvallomásában azt közölte, hogy véleménye szerint ez csak a lány kétségbeesett gondolata volt. Petróczi volt barátnőjének vallomása szerint az anya és fia kapcsolata nagyon jó volt, már-már baráti, habár akadtak furcsaságok.

A bíróság előtt tett tanúvallomást az a rendőrnő, aki államigazgatási eljárásban vizsgálta az esetet. Kiderült, hogy egy információ kapcsán vette fel a kapcsolatot Dajka Beával, akit az ügyben emberölés előkészületével vádolnak, viszont akkor nem készítettek jegyzőkönyvet a vallomásról, csak jelentést írtak. A rendőrnő elmondása szerint a lány április közepén közölte vele azon véleményét, miszerint Petróczinak köze lehet anyja eltűnéséhez. Arra a bírói kérdésre, hogy mi történt akkor, amikor megtudta Dajka véleményét, a rendőrnő úgy válaszolt: dolgoztunk, folyt tovább az államigazgatási eljárás. A tárgyaláson elhangzott az is, hogy a lány átadott a rendőrnőnek öt darab CD-lemezt, amelyeket Petróczi bízott rá egy esetleges házkutatástól tartva. Elhangzott, hogy az ügy jelenlegi harmadrendű vádlottja az államizgatási eljárás befejezéséig, azaz 2000. júliusáig több alkalommal is találkozott a rendőrnővel. A rendőrnő tagadta, hogy ő tanácsolta volna az anyagi és lakásproblémával küszködő Dajka Beának: költözzön ki Petróczihoz, ezért a szembesítés eredménytelen volt. A tárgyalás korábbi szakaszában egyébként több tanú is szólt arról: Dajka Bea elmondta nekik, mit ajánlott a rendőrnő a kiköltözéssel kapcsolatban.