Emmanuel Macron francia államfő az ősszel elfogadásra kerülő új terrorelhárítási törvény felülvizsgálatát ígérte 2020-tól a prefektusok előtt tartott beszédében, amelyben a franciák biztonságának szavatolását “abszolút prioritásnak” nevezte.

“A törvényt 2020-ban értékeljük azért, hogy az alkalmazás fényében ki lehessen egészíteni” – mondta a köztársasági elnök az Elysée-palotában tartott konferencián. 
   

“Szeretném, ha a parlament felül tudná vizsgálni. És így 2020-ban a feleslegesnek vagy alkalmatlannak bizonyult intézkedéseket el lehet majd törölni. Ha viszont a technológiai fejlődés, vagy a terroristák új stratégiái megkövetelik, a törvényt kiegészítjük” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. 
    

Az új terrorelhárítási törvénytervezettel, amelyet októberben vitat meg a nemzetgyűlés, lehetővé válik a július 6-án hatodik alkalommal meghosszabbított rendkívüli állapot kivezetése. A 2015. november 13-i párizsi merénysorozat éjszakáján kihirdetett rendkívüli állapot november 1-én ér véget.  
    

A törvénytervezet átülteti a büntetőjogba a rendkívüli állapot idején a terrorizmus elleni harchoz használt eszközöket, például a prefektúrák által bármikor elrendelhető házkutatás és házi őrizet lehetőségét.
    

Az államfő a törvénytervezet bírálóit kívánta megnyugtatni. A baloldali pártok, a bírói és ügyvédi szervezetek, valamint egyesületek ugyanis tartanak az emberi jogok szabadságának korlátozásától. Az Emberi jogok Ligája szerint az új törvénnyel Franciaországban állandósulni fog a rendkívüli állapot.
    

Emmanuel Macron elmondta, hogy a belügyi tárca költségvetése jövőre 7 százalékkal nő.
    

“Honfitársaink biztonsága abszolút prioritás, ezért ügyeltem arra a miniszterelnökkel és a belügyminiszterrel, hogy a belbiztonság továbbra is költségvetési prioritást élvezzen 2018-ban, és hogy az elmúlt években a biztonság érdekében meghozott intézkedések érintetlenek maradjanak” – fogalmazott az államfő. 
    

A költségvetési tervezetet szeptember 27-én mutatja be a kormány.