Utolsó szó joga a Hagyó perben - Szeptember végén hirdetnek határozatot

2017.09.22. Jogi Fórum / MTI

Felmentését kérte az utolsó szó jogán Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese az ellene és társai ellen indult per másodfokú tárgyalásán a Szegedi Ítélőtáblán.

Hagyó Miklós kijelentette, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.
    

A Kecskeméti Törvényszék első fokon hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte Hagyó Miklóst. A bíróság több más vádlottat is elmarasztalt, rájuk szintén felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki vagy pénzbüntetéssel sújtotta őket, három vádlottat pedig felmentett.
    

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlottak egy része esetében a büntetések súlyosítását, mások esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta.
    

Az ítélőtábla előtt ártatlanságát hangoztatta a többi jelenlévő vádlott is, akik közül többen részletesen elmondták, milyen károkat okozott nekik a hét-nyolc éve tartó büntetőeljárás.
    

Lelovics Ottó ötödrendű vádlott - akit folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt első fokon egy év két hónap börtönre ítéltek, két évre felfüggesztve - több mint másfél órás beszédében az ügyészséget bírálta, és azt kérte, bűncselekmény hiányában mentsék föl. A főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadója részletesen kifejtette, hogy szerinte milyen szabálytalanságok történtek a nyomozás során, és miért voltak szükségesek a vádiratban kifogásolt szerződések.
    

A másodfokon zajló per harmadik tárgyalási napján megszólaló ügyvédek védenceik felmentését, illetve a felmentő ítéletek helybenhagyását kérték. 
    

Kaszáné Horuczi Zsuzsanna ügyész viszontválaszában azt mondta: nem megalapozottak az eljáró bíróságot és a vád törvényességét megkérdőjelező védői felvetések. Emlékeztetett rá, hogy az eljárás a BKV Zrt. akkori vezérigazgatója, Kocsis István feljelentése, a cég belső vizsgálatai alapján indult el. Az ügyészség mindvégig törvényes kötelezettségének tett eleget - jelentette ki.
    

A táblabíróság Mezőlaki Erik vezette tanácsa az ügyben szeptember 29-én hirdet határozatot.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BŰNÜGY