Aláírta pénteken Emmanuel Macron francia államfő a munkajogi reform öt rendeletét az előző napi szakszervezeti és a hétvégére tervezett politikai tiltakozás ellenére.

A rendeletek várhatóan már szombaton megjelennek a hivatalos közlönyben, és azzal életbe is lépnek. A kormány ugyanakkor októberben parlamenti vitát és szavazást is tervez a rendeletek jóváhagyására, annak érdekében, hogy azok törvényi szintre emelkedjenek. 
    

“A példátlan reform, amely a munkaszabályozás rugalmasságát növeli, rekordidő alatt készült el” – emlékeztetett a köztársasági elnök az ünnepélyes aláíráson, amelyet a közélet megtisztítását célzó törvények múlt heti aláírásához hasonlóan élőben közvetítettek a francia televíziók az elnöki hivatalból. 
    

A munkajogi reform ellen csütörtökön másodszor szervezett mintegy kétszáz városban tiltakozó felvonulásokat a CGT szakszervezet, de azokon már csak feleannyian vettek részt, mint a szeptember 12-i megmozduláson. A belügyminisztérium adatai szerint 130 ezren tiltakoztak csütörtökön, a CGT nem közölt részvételi adatokat, de elismerte, hogy kisebb volt a tömeg. 
    

Szombaton a politikai ellenzék, a radikális baloldali Lázadó Franciaország szervez felvonulást Párizsban megfogalmazásuk szerint a “szociális államcsíny” ellen. A pártvezér Jean-Luc Mélenchon célja a reform visszavonatása, illetve annak felmutatása, hogy a csökkenő népszerűségi mutatójú Emmanuel Macronnak ő a legfőbb politikai ellenfele. A nyugdíjasok szeptember 28-án vonulnak utcára a nyugdíjak után fizetendő járulékok emelésének terve ellen tiltakozva, október 10-én pedig a közszférában dolgozók sztrájkot terveznek. 
    

Emmanuel Macron egyik legfőbb választási ígérete volt a magas, 10 százalék körüli munkanélküliség csökkentését célzó reform mielőbbi beindítása, amelyet a következő másfél évben további reformcsomagok követnek a francia társadalmi modell skandináv jellegű, a korábbiaknál rugalmasabb jellegű átalakítása végett. A következő lépésben a jövő év elején mintegy 15 milliárd eurós átképzési és újfajta segélyezési rendszert indít el a kormányzat a munkanélküliek támogatására, azt követően pedig a 36 fajta nyugdíjrendszer egységesítését tervezi.
    

A kormány június eleje óta egyeztetett a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel az öt rendeletről, amely a vállalatokon belüli egyeztetések egyszerűsítését és a munkavállalói képviselet szervezettségét illetően módosítja a mintegy 3 ezer oldalas francia munkatörvénykönyvet. A szakszervezetek elsősorban a végkielégítések maximalizálásával nem értenek egyet és azzal, hogy rövidülni fog a vitatott elbocsátások esetén a jogorvoslati idő.