Lemondott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöki tisztségéről Pedro Agramunt – közölte a közgyűlés pénteken.

Agramunt levélben nyújtotta be lemondását a strasbourgi székhelyű Európa Tanács illetékes igazgatóságának, miután a közgyűlés bizalmatlansági szavazást kérte ellene.

A tájékoztatás szerint a szavazás elmarad, mivel az elnök lemondott tisztségéről.

Pedro Agramunt lemondását követően a közgyűlés legmagasabb rangú alelnöke, Sir Roger Gale tölti be az ügyvezető elnök tisztjét. Megbízatása a PACE szabályzatának megfelelően a közgyűlés következő, október 9-én kezdődő üléséig, az új elnök megválasztásáig tart.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló szervezet közgyűlésének elnöksége áprilisi ülésén határozott úgy, hogy megvonja bizalmát Pedro Agramunttól, ugyanis az elnök korábban az orosz kormány által biztosított repülőgépen Szíriába utazott, ahol találkozott és megbeszéléseket folytatott Bassár el-Aszad elnökkel, továbbá azért, mert érintett lehet abban, hogy Azerbajdzsán 2 millió eurót fizetett a testület egyes tagjainak azért, hogy jelentésükben kedvezőbb képet fessenek az országban fogva tartott politikai foglyok helyzetéről.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése június végén módosította eljárási szabályzatát, amely ezáltal lehetővé teszi, hogy bizalmatlansági szavazás útján a közgyűlésben betöltött hivatalukból felmentsék a közgyűlés elnökét, alelnökeit, valamint a közgyűlés bizottságainak elnökeit és alelnökeit. Erre akkor kerülhet sor, ha az elnökség úgy találja, hogy a tisztségviselők nem teljesítik az adott hivatal gyakorlásához szükséges feltételeket, súlyosan vagy ismételten kötelességszegést követnek el, megsértve a parlamenti közgyűlés magatartási kódexének rendelkezéseit.