Januártól várhatóan kedvezőbb feltételek mellett adható ki lakás az Airbnb-szolgáltatáson belül. Miközben társasházi oldalról szigorításokat tapasztalhatunk, addig adózási szempontból jelentős könnyítést hoz az átalányadózás lehetőségének kibővítése – hívja fel a figyelmet Bacskó László ügyvéd, a Bacskó Ügyvédi Iroda vezetője és a Vállalkozók Fóruma internetes portál szakértője.

2018 januárjától várhatóan jelentős mértékben könnyíti az Országgyűlés az Airbnb-szolgáltatást (hivatalosan: egyéb szálláshely-szolgáltatást) nyújtó magánszemélyek adóterheit. A Kormány javaslatának célja, hogy előnyösebb helyzetbe hozza azokat, akik Airbnb-vel kívánják lakásukat a piaci trendeknek megfelelően hasznosítani.

Itt tartunk most

Idén, a 2017-es irányadó jogszabályi környezetben is választhatják a lakásukat rövid távra bérbeadók a tételes átalányadózást. Ennek lényege, hogy bérbe adott szobánként évente fix összegű, 38.400 forintos adó megfizetésére köteles a bérbeadó.  Ez a lehetőség azonban eddig csak akkor volt igénybe vehető, ha legfeljebb egy lakásban és azon belül legfeljebb nyolc szobában történt az egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenység.

Ilyen kedvezményeket hoz az újév

Jövőre azonban sokkal kedvezőbb keretek között valósulhat meg az Airbnb-szolgáltatás adózása. Az Országgyűlés részére benyújtott javaslatcsomag ugyanis kiterjeszti a tételes átalányadózás választásának lehetőségét már három lakás rövid távú bérbeadására is (változatlan, azaz legfeljebb nyolcas szobaszámra).

„Az átalányadózás kiterjesztésének köszönhetően a magánszemélyek számára kedvezőbb feltételek alakíthatók ki, hiszen az egyéb módon történő adófizetéshez képest a bevétel nagyobb hányada maradhat így az ő zsebükben. A módosítás legfőbb haszonélvezői azok a magánszemélyek, akik melléktevékenység céljából néhány ingatlan esetében nyújtanak Airbnb-s szolgáltatást: arányában náluk jelentkezik a legjelentősebb adómegtakarítás” – hangsúlyozta Bacskó László ügyvéd, a Bacskó Ügyvédi Iroda vezetője és a Vállalkozók Fóruma szakértője.

Az átalányadózás feltételei

Tételes átalányadózást csak akkor választhat magánszemély, ha az ingatlan a saját tulajdonát képezi, illetve ha azon haszonélvezeti joggal rendelkezik. Nem élhet ezzel a lehetőséggel tehát az, aki a bérelt lakásában szeretne a havi költségei csökkentése érdekében egy vagy két szobát a belvárosba érkező, főleg fiatal turistáknak rövid távra kiadni. További feltétele az átalányadózási lehetőség igénybe vételének ezen kívül, hogy bérbeadás időtartama nem haladhatja meg éves szinten a 90 napot ugyanazon bérlő tekintetében.

Üröm az örömben

„Míg az adókörnyezet változása kedvezőbb feltételeket kínál az Airbnb-szolgáltatók számára, addig a társasházi közgyűlések 2017-től érvényes többletjogosítványai megnehezíthetik az Airbnb-szolgáltatást. Az új joggyakorlat ugyanis lehetővé teszi, hogy a társasházi közösségek szabályzatban tilthassák nem csak az egyéb szálláshely-szolgáltatást, de bármilyen, nem lakáscélú tevékenységet is, legyen az egy építész iroda, műkörmös szalon, jóga terem vagy akár ügyvédi iroda. Józsefváros önkormányzata például 2017 szeptemberében új rendeletet fogadott el. Eszerint amennyiben egy társasházi lakás tulajdonosa szálláshely-szolgáltatást kíván nyújtani lakásában, akkor ezt csak abban az esetben teheti meg, ha az adott társasház szervezeti és működési szabályzata ezt kifejezetten megengedi” – nyilatkozta a szakértő.