Kilenc kiállító több mint félszáz üres álláshellyel várja a munkakeresőket 2017. november 17-én 13:00 és 18:00 óra között a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának Nádor utcai épületében, a 1051 Budapest, Nádor utca 28. szám alatt. A Fővárosi Törvényszék egyes szervezeti egységei, valamint az illetékességi területén működő kerületi bíróságok az adminisztratív munkakörök mellett szakmunkás végzettséghez kötött állásokra is várják a jelentkezőket.

A Fővárosi Törvényszék (FT) 2015 óta folyamatosan vesz részt állásbörzéken annak érdekében, hogy a szervezeti egységeiben esetenként fellépő munkaerőhiányt pótolni tudja. Az állásbörzék tapasztalatai alapján az FT vezetősége úgy döntött, hogy idén ősszel saját szervezésű állásbörzével is megpróbálja magához vonzani az álláskeresőket. A Fővárosi Törvényszék döntéshozói érzékelik, hogy a munkakeresők gyakran félnek attól, hogy az igazságszolgáltatásban meghirdetett álláshelyekre pályázzanak, mert azt gondolják, hogy a bíróságok által támasztott követelményeknek nagyon nehéz megfelelni. Az FT munkatársai ezért immár évek óta minden fórumon igyekeznek bátorítani az érdeklődőket: egy bíróság is épp olyan munkaadó, mint bármely más foglalkoztató, nincsenek teljesíthetetlen elvárások, van viszont garantáltan bejelentett munkaviszony biztos havi jövedelemmel, támogató közösség és családbarát környezet. Itt kell megemlíteni azt is, hogy az igazságügyi alkalmazottakra vonatkozó, új illetményrendszer ma már lehetővé teszi a bíróságokon dolgozó tisztviselők illetményének teljesítmény és minőség alapú differenciálását.

Az e hét pénteki rendezvényen a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Cégbíróság, a Gazdasági Kollégium, a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatala, valamint az FT Informatikai Főosztálya képviselteti magát saját standdal, ahol a kiállítók a következő munkakörökre keresnek jelentkezőket: IT rendszergazda, HelpDesk koordinátor, jegyzőkönyvvezető, bírósági ügyintéző, pénzügyi, számviteli és költségvetési ügyintéző, közbeszerzési referens, kezelőirodai munkatárs, tisztviselő, írnok, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, irodai hivatalsegéd, takarító, fizikai dolgozó.

Amennyiben az érdeklődők a kiállításra magukkal hozzák az önéletrajzukat, valamint a végzettségüket és szakképzettségüket igazoló dokumentumok fénymásolatát, úgy sikeres kiválasztásuk esetén lerövidíthetik a munkába állási időszakukat.