A lengyel szejm jóváhagyta a nagyboltok vasárnapi nyitvatartását korlátozó, a Szolidaritás szakszervezet által támogatott törvényt, melynek értelmében a boltzár jövő év márciusától minden hónap második és harmadik vasárnapján, 2020-tól pedig bizonyos kivételekkel minden vasárnap lenne kötelező.

 A szenátus és a lengyel államfő jóváhagyására váró jogszabály mellett a 460 tagú alsóházban 254-en szavaztak, 156-an voltak ellene.

A törvény tervezetét tavaly ősszel terjesztették elő a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás részvételével létrejött polgári kezdeményezés keretében.

A jogszabály fokozatosan csökkentené a nagyboltok jelenleg korlátlan vasárnapi nyitvatartását Lengyelországban. A márciustól érvényes, havi két vasárnapra vonatkozó boltzár után 2019 elejétől csak minden hónap utolsó vasárnapján lennének nyitva az üzletek, 2020 januárjától pedig teljes vasárnapi zárvatartás lépne életbe a nagyterületű üzleteknél.

A boltzár nem vonatkozna a pályaudvarokon, a benzinkutakon működő boltokra, valamint az olyan kisüzletekre, amilyenek a cukrászdák, a pékségek. Nyitva tarthatnának az élelmiszert forgalmazó nagykereskedelmi raktárak is. Az erre vonatkozó előírásokat még pontosíthatják a szenátusi vita során.

A jogszabály nem vonatkozik az internetes boltokra sem, erről a kitételről Varsó az Európai Bizottsággal fog egyeztetni.

A Szolidaritás a történelmi, még az 1980-as megalakulásakor megfogalmazott követelményeire, az egyházi tanításra és több nyugat-európai megoldásra is hivatkozva a teljes vasárnapi zárvatartást szorgalmazta, átmeneti időszak nélkül. Ezt a követelést szavazást követő sajtóértekezletén  a szakszervezet képviselője fenntartotta, mindazonáltal elégedettséget fejezett ki a tervezet jóváhagyása felett.

A parlamenti vita során több ellenzéki képviselők ideológikusnak minősítette a törvényt, érveltek azzal is, hogy ez negatív hatással lehet az ország gazdasági helyzetére. Többen utaltak arra, hogy Magyarországon tavaly a boltzárat  visszavonták.

Az ellenzéki jobboldali Kukiz´15 viszont a Szolidaritásnak a minden vasárnapra kiterjedő követelményeit támogatta.  A tömörülés képviselője, Jaroslaw Porwich pénteken a Radio Wnet lengyel internetes rádiónak adott interjúban elutasította, hogy a törvénynek negatív gazdasági hatása lehetne.  Érvelt azzal is, hogy az egy éves boltzár idején is tisztes gazdasági növekedést jegyeztek Magyarországon.