Alkotmányos identitás - A lengyel Alkotmánybíróság nemzetközi konferenciát rendezett Varsóban

2018.02. 2. Jogi Fórum / MTI

A lakosság összetételéről való döntés az ország identitásának része, és mint ilyen, az uniós tagállamok szuverén döntése kell hogy legyen - hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken Varsóban, a lengyel alkotmánybíróság által rendezett, az alkotmányos identitásról szóló nemzetközi konferencián tartott előadásában.

A Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, Marek Kuchcinski alsóházi elnök, Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter jelenlétében tartott és Julia Przylebska, a lengyel alkotmánybíróság elnöke által megnyitott konferenciát Lech Morawski, a közelmúltban elhunyt lengyel alkotmánybíró tiszteletére rendezték. Felszólalt Sulyok Tamás, a magyar Alkotmánybíróság elnöke is.

Trócsányi László elmondta: ez a részvétel "önmagáért beszél", hiszen az alkotmánybíróság nagyon fontos szereplője a lengyel alkotmányos rendszernek. Hozzátette: az intézmény körül az elmúlt években viharok voltak, a lengyel vezető politikusok jelenléte a konferencián viszont azt tükrözi, hogy "a lengyel alkotmánybíróság a helyén van, feladatát ellátja, és nyitott a világra".

Trócsányi László hangsúlyozta: előadásában kimutatta, hogy jelenleg az alkotmányos identitás kérdése Európa egyik legfontosabb kérdésének számít, figyelemmel arra, hogy az "egyre szorosabb Európai Unió" koncepciója "kompetenciákat vesz el a tagállamoktól".

Ezzel összefüggésben aláhúzta: meg kell határozni azokat a területeket, ahol a tagállamoknak olyan szuverén hatáskörük van, amely nem adható át az EU számára.

Hozzátette: az uniós alapszerződés négyes cikkének második bekezdése is rögzíti, hogy az EU tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását. Mindazonáltal a nemzeti alkotmánybíróság feladata, hogy meghatározza azokat az értékeket, azokat a területeket, amelyek az övéi, és amelyek átruházhatatlanok - húzta alá.

Elmondta: előadásában kiemelte, hogy ilyen, vagyis átruházhatatlan egy ország lakosságának összetételéről való döntés. "Ez a szuverenitás része és identitáskérdés is egyben" - jelentette ki. Szerinte ez a kérdés olyan fontos elem, amelyről a visegrádi országoknak is közösen kell gondolkodniuk. 

Fontosnak nevezte, hogy a V4-ek országai között a gazdasági és a politikai kapcsolatok mellett a szakmai jogi kapcsolatok is legyenek erősek. "Jó úton járunk, nagyon komoly jogászhálózatok alakulnak" - szögezte le.

Közölte továbbá: kétnapos varsói látogatása elején, csütörtök este a konferenciához kapcsolódó rendezvényen informális keretek között Jaroslaw Kaczynskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság párt elnökével is találkozott.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
EURÓPAI UNIÓ
LENGYELORSZÁG