Fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett a román legfőbb ügyész az úgynevezett Microsoft-aktában korábban eljáró Mihaiela Moraru Iorga ügyész ellen, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) azt közölte, hogy a feltételezett bűncselekmények elévülése miatt megszűntette az eljárást az ügy több gyanúsítottja, köztük több volt miniszter ellen – közölte az Agerpres hírügynökség.

A legnagyobb romániai korrupciós ügyként emlegetett – csaknem 300 gyanúsítottat érintő – úgynevezett Microsoft-akta első négy már bíróság elé állított vádlottja (köztük egy volt miniszter) esetében 2016 októberében született meg a – több éves letöltendő börtönbüntetésről és 17 millió eurós vagyonelkobzásról szóló – jogerős ítélet.

Az eredeti aktából leválasztott, a sajtó által Microsoft-2-ként emlegetett dossziét azonban a DNA-nak még nem sikerült lezárnia. Csütörtökön a vádhatóság közölte, hogy két üzletember ellen vádat emelt az ügyben, ám további három volt kormánytag (Dan Nica és Silvia Adriana Ticau volt távközlési miniszter, valamint Alexandru Athanasiu volt oktatási miniszter) esetében elévülés miatt megszüntette az eljárást.

Korábban másik három gyanúsított – Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter, Mihai Tanasescu egykori pénzügyminiszter és Serban Mihailescu volt kormányfőtitkár – esetében is elévülés miatt zárták le az eljárást, Daniel Funeriu volt oktatási miniszter ellen pedig bűncselekmény hiányában szüntették be az eljárást. A hivatali visszaélés elévülési ideje tíz év, az utolsó bűncselekmény elkövetésének időpontja pedig 2004. október 10. – mutat rá közleményében a DNA.

A DNA 2014 őszén kezdeményezett bűnvádi eljárást kilenc volt miniszter ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.

A vádhatóság szerint az iskolai Microsoft-licencekre 2004-ben kifizetett 54 millió dollárból 20 millió a nagyszabású közbeszerzés jóváhagyásában és lebonyolításában érintett minisztériumi döntéshozókhoz vándorolt.

Az igazságszolgáltatási felügyelet pénteken megerősítette, hogy több feljelentés is érkezetett a DNA-ból tavaly nyáron kizárt Mihaiela Moraru Iorga ügyész ellen, akiről azt feltételezik, hogy szándékos időhúzással tette lehetővé, hogy a kilenc meggyanúsított volt miniszter közül hét megússza a felelősségre vonást.