Tudós hallgatók - Amit a hallgatók tudományos munkájáról tudni érdemes

2018.02.28. Jogi Fórum / Török Soma

Napjaink egyetemi hallgatósága példátlanul sok kérdőjellel szembesül a pálya- és útkeresése során. Az egyetemi törzsanyag teljesítése már nem garantálja az elképzeléseknek megfelelő elhelyezkedést. Nem árt tehát már hallgatóként az alapismereteknél mélyebb tudást szerezni egy adott kérdéskört illetően. De milyen lehetőségek állnak az erre törekvők rendelkezésére? - Amit a hallgatók tudományos munkájáról tudni érdemes.

A 21. század újkeletű kihívásainak következtében a jogászképzés, akárcsak az élet számos egyéb területe, nagy horderejű változásokon megy keresztül - vagy legalábbis kellene, hogy keresztülmenjen. A hazai oktatási rendszert sok kritika éri kívülről, belülről egyaránt: nem készít fel eléggé a gyakorlati életre, az iskolapadokban egyéniségek helyett tömegek ülnek, a gondolkodás, és a jogszabályok közötti hatékony tájékozódás képessége helyett lexikális tudást kér számon a hallgatóktól, egyebek mellett a generációs különbségekből fakadóan is, az elsajátítandó tananyagban máshol vannak a hangsúlyok, mint ahová a hallgatóság, vagy esetleg a gazdasági környezet pozícionálná azokat stb.

És mintha mindez nem lenne elég, a jogi oktatás helyzetén az sem könnyít, hogy míg a jogászi szakma még a klasszikus hivatásrendek tekintetében is már-már követhetetlenül differenciálódott, addig az egyetemeknek a végzett jogászok számára széles körben hasznosítható, általános spektrumú tudást kell(ene) átadniuk. Erre a későbbiek során éppolyan biztonsággal támaszkodhat egy igazgatási feladatokat ellátó közhivatalnok, egy ügyész, vagy egy közjegyzőjelölt, mint egy banki jogtanácsos. A diploma értéke, talán éppen azért, mert egyre nagyobb számban tanúsít egyre kevésbé specializált tudást, a megelőző évtizedekhez képest látványosan inflálódott, önmagában nem igazán képes már garantálni a hallgatók által az egyetemi évek kezdetén vízionált pályaképet. Az elképzeléseik szerint boldogulni kívánókkal szemben egyre elemibb elvárás, hogy a kezükben lévő oklevélen túl fel tudják mutatni azt a bizonyos pluszt (szaktudást, tapasztalatot), amely a jövőbeni munkaadójuk előtt egyrészt vonzóbbá teheti őket a versenytársaiknál, és amelynek birtokában pályakezdőként másrészt „pole pozícióból” tudnak indulni a majdani szakterületükön is.

Abban, hogy e hektikus körülmények között a joghallgatók megtalálhassák a számításaikat, megkerülhetetlen szerepet látszanak kapni az egyetemi törzsanyagon felül végzett plusztevékenységek. Az e formákat keresők szerencséjére a hallgatói önszerveződésektől kezdve a különböző, interdiszciplináris tudást kínáló szakkollégiumokig az önképzésre számos lehetőség kínálkozik, és e lehetőségek közül is különösen sokszínű és izgalmas kihívást, valamint a frissen végzett jogász önéletrajzában impresszív bekezdést jelent a tudományos diákköri munkában való részvétel. (Amelyre természetesen szinte az összes felsőoktatási intézményben és tudományterületen van mód, a jelen cikk a célközönsége jellegéből adódóan azonban értelemszerűen csupán a jogi egyetemek hallgatóságára összpontosít.)

A hazai tudományos diákköri tevékenység története az 1950-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor is a felsőoktatásban részt vevők létszámának ugrásszerű megnövekedése termékeny táptalajul szolgált ahhoz, hogy a tudományos hallgatói munka létjogosultságot nyerjen, és a hallgatók önszerveződései mozgalommá válva egyre szélesebb körben terjedjenek el. A kezdetekkor túlnyomórészt a természettudományi és orvosi karokon működő diákkörök a társadalomtudományi és bölcsészkarokra is csakhamar begyűrűztek, 1954-ben pedig a jogi karok diáktársaságai már hivatalosan is szót emeltek az egyetemi oktatás szabadsága mellett. A korszak sajátosságaiból adódóan ugyanis a politikai ideológia nyomott hagyott a diákkörökön is, ám talán a hallgatók szabad gondolkodásra való alapvető hajlama és igénye, talán az egyetemek integritásra törekvése, talán egyéb okok miatt, de a tudományos diákkörök végül mégsem váltak a szocialista értelmiség keltetőivé. 1955 áprilisában az első országos konferencia megtartására is sor került. (Akit a tudományos diákkörök történetének további részletei érdekelnek, olvasson bele Anderle Ádám történelemtudós kötetébe.)

Amint az a legtöbb hazai jogi kar erre vonatkozó tájékoztatóiban is olvasható (ld. például az ELTE, a PPKE, az SZTE vagy az ME jogi karainak brosúráit), a tudományos diákköri munka keretében a hallgató arra vállalkozik, hogy egy általa választott jogterületen az egyetemi tananyag mélységét meghaladó szinten ismereteket szerezzen és kutatásokat végezzen, és a jogterület által érintett valamely különösen aktuális kérdés kapcsán a megszerzett tudást és a kutatások eredményeit egy nyilvános fórumon, a tudományos diákköri konferencián prezentálja. A tudományos diákköri konferenciák legprosperálóbb résztvevői pedig kétévente megmérettethetik magukat a tudományos diákköri tevékenység országos szintű tótumfaktumán, az egyetemek legkiemelkedőbb, legeredményesebb hallgatóinak rangos enumerációján, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK).

Az ODTK-t a tudományos diákköri tevékenységnek a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 63. § (4) bekezdése alapján felállított legfőbb szerve, az Országos Tudományos Diákköri Tanács hirdeti meg minden páratlan év tavaszán, az oktatásért felelős minisztériummal, a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a felsőoktatásban érintett minisztériumokkal és országos hatáskörű intézményekkel, szervezetekkel és alapítványokkal szoros együttműködésben. Az OTDK-nak otthont adó egyetem életében óriási eseménynek számít a konferencia lebonyolítása, vendégül látni a többi honi egyetem legtehetségesebb hallgatóit és a más karokon oktató kollégákat nagy kihívás, ugyanakkor még nagyobb lehetőség, és ennél is nagyobb megtiszteltetés is egyben. (A jogi karok következő országos versenyére 2019-ben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében kerül majd sor.) Az hallgatók számára az OTDK-n részt venni önmagában is presztízsértékű, egy-egy innen elhozott dobogós hely pedig már-már belépőül szolgálhat a legjobb, legkomolyabb munkahelyekre, kiemelt jelentőséggel esik latba ügyvédi irodákba, a bíróságokra és az ügyészségre történő felvételi során is, nem csupán azoknak, akik az akadémiai szférában kívánják folytatni a pályájukat.

Az egyetemistaként végzett tudományos munka tehát nem csak az abban résztvevők látókörét szélesíti, és nem csupán a magas intenzitású, koncentrált szellemi tevékenységbe segít beletanulni (amelyhez optimista becslések szerint ezek az egyetemisták a későbbiekben munka gyanánt végezni is fognak), de a szakmai elhivatottság korán megmutatkozó jele is egyben. Amellett, hogy a hallgató már a diplomaszerzést megelőzően is a törzsanyagnál mélyebb tudást szerez egy ügyes választással a jövője szempontjából is releváns jogterületen, a tudományos diákköröknek számos egyéb olyan hozadéka is van, amelyek segíthetnek az első bekezdésben taglalt nehézségek közti boldogulásban. Maga a kutatómunka például nagyban hozzájárul a jelenkor információtengerében való tájékozódni tudás fejlődéséhez, a tudományos publikáció elkészítése során pedig igen szigorú formai követelményeknek kell megfelelni, ezek be nem tartása ugyanis negatív értékelést von maga után. A publikáló hallgatók tehát már az egyetemi évek alatt megtanulják a pontosság és a precizitás jelentőségét – e készségek nélkül például az ügyvédi munka elképzelhetetlen. A publikáció minden tényállítását kellő mennyiségű és minőségű szakirodalommal, jogszabályi hivatkozással és a bírósági gyakorlat bemutatásával minden esetben gondosan tudni kell alátámasztani, e tényállítások verifikációja a kutatások eredményeinek bemutatása során elengedhetetlen. A hallgatók tehát már egyetemistaként szembesülnek vele, hogy – különösen jogászként – soha nem beszélhetnek a levegőbe: a későbbiekben akár egy ítélet indokolásakor, akár egy perbeszéd összeállításánál, akár az ügyfelek részére történő tanácsadás során, de igazolniuk kell azokat az információkat, amelyek ilyen vagy olyan formában kikerülnek a kezeik közül.

A tudományos diákköri tevékenység közel hetvenéves hazai története is mutatja, hogy a kiemelkedő hallgatók teljesítményére korszellemtől függetlenül mindig van igény. Ez pedig a 21. század állandóan változó körülményei között fokozottan igaz: a már az egyetemi évek alatt önállóan gondolkodó, és valami eredetit, a területükön kimagaslót alkotó hallgatók lehetnek a kulcsszereplői ezeknek az állandón változó körülményeknek, a jogászképzés, és a hagyományos jogászi gondolkodásmód, végső soron pedig a munkavégzés megújításának.

  • kapcsolódó anyagok
JOGÁSZKÉPZÉS