Évente 5 milliárd forint kárt okoz a gumiabroncs-hamisítás Magyarországnak, további 2,2 milliárd forint forgalmi veszteség pedig az akkumulátorhamisításból származik az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) felmérése szerint. 

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleménye kiemeli, hogy a hamisítások miatt a két ágazat közvetlen bevételkiesése az Európai Unióban 2010 és 2015 között elérte a 755 milliárd forintot, továbbá több mint 8 ezer munkahely is kiesett.

A veszteség nagyobb része – csaknem 700 milliárd forintnyi összeg – hamisított gumiabroncsok forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés, az ágazat teljes forgalmának csaknem 7,5 százalékát teszi ki. A hamis termékek az akkumulátor-forgalmazás 1,8 százalékát érintették. A beszállítókra gyakorolt hatást is beleszámolva a kár megközelíthette az 1500 milliárd forintot is az öt év alatt, a foglalkoztatási veszteség pedig a 22 ezer munkahelyet – írták. 

A hamisítás mindkét területen Litvániát érinti leginkább az EU tagállamai közül: a balti államot a gumiabroncsok értékesítéséből 19 százalékos, az akkumulátorok eladásából 5 százalékos veszteség érhette. Átlagon felüli veszteség érte Lettországot, Görögországot és Spanyolországot, míg Finnország, Hollandia és Németország a legkevésbé érintett. Kedvező a helyzet Magyarországon is, mivel az 5,1 százalékos gumiabroncs- és az 1,3 százalékos akkumulátor-hamisítási arány jelentősen elmarad a 7,5 és 1,8 százalékos EU-átlagtól.    

A közlemény idézi a HENT szakértőjét, aki fölhívta a figyelmet a hamis abroncsok veszélyeire. Gablini Gábor kiemelte, hogy az ilyen gumik emelik a balesetek és defektek kockázatát és a környezetet is súlyosan károsíthatják.