Kiállítás megnyitóval egybekötött bíróságtörténeti konferenciát rendezett az Országos Bírósági Hivatal és a Szegedi Ítélőtábla a táblabíróság szegedi székházában, amelyen részt vett dr. Handó Tünde, az OBH elnöke is. A kiállítást a március végi zárásig a nagyközönség is megtekintheti.

Tekintettel az ítélőtáblán zajló munkára, a földszinti tárlók minden nap megnézhetők reggel 9 és 16 óra, pénteken 9 ás 13 óra között, míg a dísztermi kiállításrész március 9-én, 14-én és 23-án 9 és 12 óra között nyitott a nyilvánosság számára. Kérésre csoportok egyéb időpontokat is egyeztethetnek az ítélőtábla elnöki titkárságával.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nagyon fontosnak tartja a bíróságok történetének kutatását, az igazságszolgáltatás társadalomban betöltött szerepének megismertetését. Ezt a célt szolgálja az idén és jövőre zajló országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körút is, melynek célja, hogy előmozdítsa a további kutatásokat, felkeltse az érdeklődést a bíróságok története iránt és konferenciák keretében kiállításokkal egybekötve bemutassa az eredményeket.

Az országos program március 2-án a Szegedi Ítélőtáblán indult.

A tudományos konferencia Harangozó Attila megnyitójával kezdődött. A Szegedi Ítélőtábla elnöke kiemelte: Magyarországon még soha nem történt próbálkozás a bírósági szervezet történetének teljes, minden fontos részletre kiterjedő feldolgozására.

Az elődök munkájáról történő tisztelgő megemlékezés fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Handó Tünde, az OBH elnöke. A bíróságtörténeti vándorkiállítás a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV tc. elfogadásának 150 évfordulójához kapcsolódik. Hozzátette: “A most induló rendezvénysorozat alkalmas arra, hogy a bíróságok rangját, megbecsültségét megemelje az egész társadalom előtt.”

A konferencián délelőtt Homoki-Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszékének vezetője, Kemenes István, a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője, Görög Márta, az SZTE Civilisztikai Tudományok Intézetének vezetője, Papp László, a Debreceni Tudományegyetem Jogtörténeti Tanszéke adjunktusa, Bagossyné Körtvélyesi Mária, a Berettyóújfalui Járásbíróság bírája tartott előadást.

A tanácskozás szünetében Handó Tünde és Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese nyitotta meg a bíróságtörténeti kiállítást. Ezen a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területéhez tartozó megyék, így Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye bíróságainak múltjába enged betekintést eredeti dokumentumok, régi okiratok és fényképek, a bíróságokon egykor használt technikai eszközök és egyéb érdekességek bemutatásával.

A konferencia délutánján Antal Tamás, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Európai Jogtörténeti Tanszéke egyetemi docense, Farkas Csaba, a Csongrád Megyei Levéltár főlevéltárosa, Varga Norbert, az SZTE Magyar Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense,  Wlassits Gábor, a Gyulai Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke tartotta meg előadását.

A kiállítás Szegedről Miskolcra költözik, majd Debrecen, Győr, Pécs és Budapest lesz kiállítási helyszín. A kiállítás- és konferencia körút záróeseményére 2019. július 15-én Budapesten kerül sor.