Alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható, ha választás idején az alapvetően közpénzből működtetett állami médiaszolgáltatón számon kérik a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvének megsértését – mondta ki az Alkotmánybíróság április 3-án elfogadott határozatában.

Az Alkotmánybíróság tanácsa április 3-i ülésén elutasította a Kúria Kvk.I.37.353/2018/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt.

Az ügy előzménye: a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 510/2018. számú határozatával megállapította, hogy az indítványozó megsértette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt esélyegyenlőség a jelöltek és jelölő szervezetek között alapelvet azzal, hogy az M1 televízió „Ma reggel” című műsora 2018. február 28. és március 13. közötti műsorfolyamában a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelölő szervezetnek nem biztosított megjelenési lehetőséget. Az NVB ezenkívül eltiltotta a jogsértőt a további jogsértéstől és kötelezte arra is, hogy a határozat rendelkező részét a „Ma reggel” előtt tegye közzé, valamint fizessen meg 1 035 000 forint bírságot.

Az NVB határozatával szemben az indítványozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Kúria végzésével – a bírság fizetésére kötelezés kivételével – helybenhagyta a határozatot, és megállapította: az NVB helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a kampányidőszakban a politikai, közéleti témákkal foglalkozó műsorban nem lehet csak egyes jelölő szervezetek vonatkozásában biztosítani a megjelenési lehetőséget.

Az indítványozó ezt követően az Alkotmánybírósághoz fordult, és kérte, hogy a testület a véleménynyilvánítási szabadság és a sajtószabadság megsértése miatt semmisítse meg a Kúria végzését.

Szalay Péter alkotmánybíró – Fotó: Kollányi Péter / MTI

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. „A választási kampányban más időszakokhoz képest is különösen nagy jelentősége van a választópolgárok minél teljesebb körű tájékoztatásának. A demokratikus jogállamiság elve megkívánja, hogy a népképviseleti szervek megválasztására demokratikus közvélemény és a választók minél megalapozottabb döntése alapján kerüljön sor. Szabad és demokratikus választások nem képzelhetők el anélkül, hogy a sajtó ne a megfelelő tájékoztatáshoz kapcsolódó alkotmányos felelőssége szerint járna el. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy ez mindenekelőtt és leginkább a szerkesztés szabadságának elismerését, a tartalmi beavatkozás tilalmának tiszteletben tartását igényli az állam részéről. Meghatározott körben azonban alkotmányosan indokolhatóvá és szükségessé válhat a tájékoztatást érintő egyes követelmények előírása. A médiaszolgáltatók tevékenysége mellett ebbe a körbe vonható a közpénzből fenntartott sajtótermékek működése is.” A határozat, amelynek előadó alkotmánybírója Szalay Péter volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy minden jelöltnek alapvetően azonos lehetőségeket kell biztosítani a választási kampányban. Alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható tehát, ha választás idején az alapvetően közpénzből működtetett állami médiaszolgáltatón az NVB és a Kúria – az általuk megállapított tényállás alapján – számon kéri a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontjában védett esélyegyenlőség a jelöltek és jelölő szervezetek közötti alapelv megsértését.

A határozathoz Hörcherné Marosi Ildikó párhuzamos indokolást fűzött. Dienes-Oehm Egon különvéleményében pedig hangsúlyozta: „A »Ma reggel« műsorfolyam egy tematikus szolgáltatás, amely nevével összhangban elsősorban az aktuális történésekről való, a napi hírekben szereplő események kiegészítő jellegű, azoknak részletesebb és többnyire a hátterét bemutató tájékoztatás. Funkciójánál fogva tehát ez a műsorfolyam nem korlátozódik politikai eseményekre és célját tekintve nem választási műsor.”