Kizárólag nőkből áll a vezetése annak a Németországban tevékenykedő bűnszervezetnek, amely ellen története legnagyobb szabású razziáját indította szerdán a német szövetségi rendőrség – értesült a ZDF országos köztelevízió.

A beszámoló szerint a több mint 1500 rendőr bevetésével zajló akció az egyik legkiterjedtebb szervezett bűnözői csoport ellen irányul, amely valaha tevékenykedett Németországban az embercsempészet és a kényszerprostitúció területén.

A legkockázatosabb feladat a szövetségi rendőrség GSG9 nevű különleges egységének jutott, a kommandósoknak az észak-rajna-vesztfáliai Siegenben kellett lecsapniuk egy helyszínen, ahol a nyomozás vezetői szerint fegyveres ellenállással lehetett számolni.

Végül nem ütköztek ellenállásba sem Siegenben, sem a további bő 60 lakásban és bordélyházban, amelyekben házkutatást tartottak. A rendőrök letartóztatási parancs alapján több embert elfogtak, és számos további személyt őrizetbe vettek.

A nők vezette banda tagjait csoportosan elkövetett embercsempészettel, emberkereskedelemmel, prostitúcióra felbujtással és pénzügyi visszaélésekkel, a köztük millió eurós nagyságrendű adócsalással gyanúsítják. Több mint egy éve nyomoznak ellenük.

Az áldozatok thaiföldi nők és transzneműek, akiket a hazájukban szerveztek be, és valótlan adatok megadásával legális schengeni vízumot szereztek nekik. Az áldozatok Törökországon keresztül utaztak a belső határellenőrzés nélküli európai uniós (EU-) övezetbe. Útlevelüket a megérkezésük után elkobozták. Nem hagyhatták el a lakásnak álcázott bordélyokat és masszázsszalonokat, amelyekben prostitúcióra kényszerítették őket, hogy megfizettessék velük az EU-ba csempészésükért megszabott 18 ezer és 20 ezer euró közötti (5,6-6,2 millió forint) díjat. Egy sor esetben ezt az árat a megállapodást egyoldalúan, önhatalmúlag módosítva 36 ezer euróra emelték – áll a ZDF beszámolójában.

A szövetségi rendőrség a művelet befejezése után, szerda este kiadott közleményében idézték Horst Seehofer szövetségi belügyminisztert, aki a szervezett bűnözésre mért kemény és példa nélküli csapásnak nevezte az akciót, amellyel szavai szerint véget vetettek több száz ember visszataszító szexuális kizsákmányolásának.

A közlemény szerint 12 tartományban, összesen 62 helyszínen tartottak házkutatást. Az ingatlanokban 81, Németországban illegálisan tartózkodó személyt találtak, őket átadták az illetékes rendőri szerveknek. Lefoglaltak számos bizonyítékot, a többi között mobiltelefonokat és adathordozókat, és csaknem 250 ezer euró készpénzt.

Az ügynek 54 gyanúsítottja van, 26 és 66 év közöttiek. Hét embert elfogató parancs alapján elfogtak – áll a közleményben.

A német sajtóban megjelent beszámolók szerint az elfogott gyanúsítottak között van a hálózat legfőbb irányítója, egy 59 éves thaiföldi asszony, és 62 éves német élettársa.