Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben, akiknek jórésze gyermekotthonból szökött meg – mondta el az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A szakértő szerint a családból való kiemeléssel a gyermekek másodlagos traumát élnek meg, így az első egy-két napban gyakran elszöknek a gyermekotthonokból.

Fontos az elhelyezésnél, hogy a kiskorúak az új környezetben találkozzanak egy bizalmi emberrel, aki megérkezésüktől kezdve segít nekik a kialakult nehéz helyzetben – magyarázta.

Hozzáfűzte: a szakemberek folyamatosan cserélődnek, ez a tartósan gyerekotthonokban élők körében is gyakran elszökéshez vezet.

Incze Zsuzsa, a Csellengők alapítója elmondta: további probléma, hogy egy két hónapos tanfolyam elvégzés után szinte bárki lehet nevelőszülő, akiktől szintén rengeteg gyermek – főleg lányok – megszökik.

Tovább nőtt az eltűnt gyerekek száma

Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben; ez a szám háromszázzal haladja meg az előző évit – közölte az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány.

15 907 fiatalkorú és 3117 gyermekkorú eltűnését jelentették be a hatóságnál, ez a szám majdnem annyi, mint Keszthely lakossága. Az eltűnés miatt regisztrált hatályos körözések száma a 2018. április 10-i állapot szerint a fiatalkorúaknál 1726, a 14 év alattiaknál pedig 649.

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

Az eseményen világító lufikat engednek a magasba, ezzel jelezve, hogy minden gyereket hazavárnak.

A programsorozatról részletes információ ITT található.