Megszavazta az uniós utasregisztrációs rendszer felállítását csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülése, a rendszer keretében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnek majd be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére.

Az Egyesült Államok elektronikus utasregisztrációs rendszeréhez (ESTA) hasonló ETIAS révén lehetőség lesz előzetes ellenőrzésekre, és szükség esetén az utazási engedély kiadásának megtagadására az olyan, vízummentességet élvező harmadik országbeli állampolgárok esetében, akik a schengeni térségbe kívánnak belépni. A tervek szerint a rendszer hozzá fog járulni a belső biztonság erősítéséhez, az illegális bevándorlás megelőzéséhez, a közegészségügy védelméhez és a határátlépési idő lerövidítéséhez azzal, hogy már megérkezésük előtt azonosítja azokat, akik valamilyen szempont alapján kockázatot jelenthetnek.

A kérelmek elbírálása a 18 év alattiak és a 70 év felettiek számára ingyenes lesz, mindenki másnak hét euróba fog kerülni, a kiadott engedély pedig három évig vagy az úti okmány lejártáig lesz érvényes.

Az igénylőknek tájékoztatniuk kell a hatóságokat arról, ha bármilyen komoly bűnügyben elítélték őket, ha bizonyos háborús vagy válságzónákban jártak, valamint arról is, ha az elmúlt tíz évben bármilyen, az ország elhagyását tiltó közigazgatási döntés hatálya alatt álltak.

Az egyes online kérelmekben szereplő információkat automatikusan összevetik más uniós és releváns Interpol-adatbázisokkal, s ha a rendszer találatot jelez, az illetékes hatóságok manuálisan veszik kézbe az ügyet. Az engedély kiadásáról vagy elutasításáról legkésőbb a benyújtástól számított 96 órán belül döntenek.

Az utazási engedély nem biztosít majd automatikus beutazási vagy tartózkodási jogot, a végső döntést a határőrség hozza meg.

Gál Kinga fideszes jelentéstevő szerint az új rendszer jelentősen növeli az európai állampolgárok biztonságát, hiszen már a schengeni térségbe történő belépés előtt ellenőrizhetővé teszi, hogy az adott személy jelent-e biztonsági kockázatot, fennáll-e az illegális bevándorlás vagy esetleg fertőző betegségek veszélye.

“A turistákat, az üzleti célból érkezőket szívesen látjuk. Szeretnénk, hogy Európa számukra nyitott maradjon. Azok viszont, akik terror- vagy más bűncselekmények elkövetése céljából érkeznének, már jóval beutazásuk előtt beazonosításra fognak kerülni az ETIAS-rendszernek köszönhetően” – hangsúlyozta Gál, aki szerint ez az egyik legfontosabb jogszabály a biztonság területén, amelyről az uniós társjogalkotó szervek az utóbbi időben megegyeztek.

A rendszer létrehozását 494:115 arányban fogadta el strasbourgi ülésén az Európai Parlament.

A tervezett 2021-es életbe lépéshez a rendszer felállítását még az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia hivatalosan.