Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és a Bizottság felszólítják az Airbnb-t, hogy, feltételeit hozza összhangba az uniós fogyasztóvédelmi szabályokkal, és átláthatóan tüntesse fel az árakat.

Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos így nyilatkozott: „Egyre több fogyasztó foglal üdülőhelyet az interneten, és ez az ágazat sok új lehetőséget biztosított a nyaralók számára. A népszerűség azonban nem lehet mentség arra, hogy nem tartják be az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat. Könnyen érthetőnek kell lennie a fogyasztók számára, hogy várhatóan milyen szolgáltatásért és mennyit kell fizetniük, továbbá tisztességes szabályok szerint kell eljárni például akkor, ha a tulajdonos lemondja a szállásadást. Elvárom, hogy az Airbnb mihamarabb előterjessze a megfelelő megoldásokat.”

Az Airbnb árainak jelenlegi bemutatása és számos feltétele nem felel meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek, a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelvnek, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló rendeletnek. Ezért az európai fogyasztóvédelmi hatóságok és a Bizottság számos változtatást követeltek meg az Airbnb-től. A vállalatnak augusztus végéig kell előterjesztenie javaslatait. Miután az Airbnb megoldási javaslatokat tett a fentiek orvoslására, a Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felülvizsgálják a javasolt változtatásokat. Ha nem tekintik azokat kielégítőnek, jogérvényesítési eljárást alkalmazhatnak az Airbnb-vel szemben.

Az árak átláthatósága és az egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok

Az Airbnb árainak bemutatása, valamint a magán- és a hivatásos vendéglátók elkülönítése jelenleg nem felel meg az uniós jog, különösen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv követelményeinek.

Az Airbnb-nek:

  • módosítania kell az árinformációk bemutatásának módját a weboldalán történő kezdeti kereséstől fogva, annak biztosítása érdekében, hogy amikor az ingatlant felajánlják, közöljék a fogyasztóval a teljes árat, amely tartalmaz valamennyi vonatkozó kötelező költséget és díjat, például a takarítási díjakat, vagy ha nem lehetséges előre kiszámítani a végső árat, egyértelműen tájékoztassák a fogyasztót az esetleg alkalmazásra kerülő további díjakról;
  • egyértelműen meg kell jelölnie, hogy magán- vagy hivatásos vendéglátó tette az ajánlatot, mivel esetükben eltérő fogyasztóvédelmi szabályok vannak érvényben.

A szerződési feltételek pontosítása és a jogellenes szerződési feltételek eltávolítása

Az Airbnb szolgáltatási feltételeit összhangba kell hozni az európai fogyasztóvédelmi joggal. A tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv előírja, hogy a szerződési feltételek nem idézhetnek elő jelentős egyenlőtlenséget a felek jogaiban és kötelezettségeiben a fogyasztó kárára. Az irányelv előírja továbbá, hogy a feltételeket világosan és érthetően kell megszövegezni, hogy a fogyasztók világos és érthető tájékoztatást kapjanak a jogaikról.

Az Airbnb tekintetében ez például a következőket jelenti:

  • a vállalat nem vezetheti félre a fogyasztókat azáltal, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő országban fordul bírósághoz;
  • az Airbnb egyoldalúan és indokolás nélkül nem határozhat arról, hogy mely feltételek maradnak hatályban valamely szerződés megszüntetése esetén;
  • az Airbnb nem foszthatja meg a fogyasztókat attól az alapvető törvényes joguktól, hogy személyes kár vagy egyéb kár esetén pert indítsanak a vendéglátó ellen;
  • az Airbnb nem változtathatja meg egyoldalúan a feltételeket anélkül, hogy erről előzetesen egyértelműen tájékoztatná a fogyasztókat és lehetőséget adna számukra a szerződés felmondására;
  • a szolgáltatási feltételek nem biztosíthatnak korlátlan mérlegelési jogkört az Airbnb-nek a tartalom eltávolítása tekintetében;
  • a szerződés Airbnb általi megszüntetését vagy felfüggesztését el kell magyarázni a fogyasztóknak, egyértelmű szabályokkal kell azt szabályozni, és nem foszthatja meg a fogyasztót a megfelelő kártérítéshez való jogtól vagy a jogorvoslathoz való jogtól;
  • az Airbnb visszatérítésre, kártérítésre és a kártérítési követelések érvényesítésére vonatkozó politikáját egyértelműen meg kell határozni, és e politika nem foszthatja meg a fogyasztókat attól a joguktól, hogy éljenek a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségekkel.

Végezetül az Airbnb-nek az online vitarendezési (OVR) platformra mutató, könnyen hozzáférhető linket kell biztosítania a weboldalán, valamint az OVR-rendeletnek megfelelően meg kell adnia a vitarendezésre vonatkozó valamennyi szükséges információt.

A következő lépések

Az Airbnb-nek augusztus végéig részletes megoldásokat kell javasolnia arra vonatkozóan, hogy miként hozza összhangba magatartását az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályokkal. A Bizottság és a fogyasztóvédelmi hatóságok szükség esetén szeptemberben találkoznak az Airbnb-vel a fennmaradó aggályok eloszlatása érdekében. Ha a vállalat javaslatai nem tekinthetők kielégítőnek, a fogyasztóvédelmi hatóságok dönthetnek úgy, hogy jogérvényesítési intézkedésekhez folyamodnak.

Háttér

A fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló uniós rendelet a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságokat egy páneurópai végrehajtó hálózaton belül kapcsolja össze. E hálózat keretében valamely uniós ország nemzeti hatósága felkérheti egy másik uniós ország illetékes hatóságát, hogy nyújtson segítséget az uniós fogyasztóvédelmi jog határokon átnyúló megsértésének megszüntetéséhez.

Az együttműködés különféle uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok érvényesítése céljából indítható el, ilyenek például a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv, a fogyasztók jogairól szóló irányelv vagy a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv.

A fogyasztóvédelmi együttműködési (CPC) hálózat a norvég fogyasztóvédelmi hatóság (Forbrukertilsynet) koordinálásával 2018. júniusban közös értékelést (közös álláspont) végzett az Airbnb üzleti gyakorlatairól. Az Európai Bizottság elősegítette ezt a fellépést.