Büntetendő lesz a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetése, és a hivatalos személyt hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben érő zaklatás – döntött pénteken az Országgyűlés.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes képviselő büntető törvénykönyvet (Btk.) módosító javaslatát 130 igen, 22 nem szavazattal, 33 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A tavalyi, 17 halálos áldozattal járó veronai buszbaleset nyomán megalkotott módosítás szerint a jövőben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki olyan járművel vagy különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel vesz részt a közúti közlekedésben, amelyet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően alakítottak át. Két évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha a bűncselekményt iskolabusszal vagy különleges igényű – így különösen mozgásában korlátozott, idős vagy beteg – személyek szállítására szolgáló közúti járművel követik el. Aki engedély nélkül ilyen átalakítást végez, vagy végeztet, elzárással büntetendő.

Az elfogadott törvénymódosítás a Btk. zaklatásra vonatkozó rendelkezéseit is megváltoztatja. A jövőben két, vagy súlyosabb esetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a zaklatást hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben követi el.

Az előterjesztés indoklásában arra hivatkoznak, hogy az alaptörvény hetedik módosítása megerősítette a magánélet védelmét, így már a hivatalos személyeket is megilleti az a jog, hogy legyen olyan hely és időszak a mindennapi életükben, ahol, illetve amikor joggal elvárhatják, hogy hivatalos eljárásuk miatt ne zaklassák őket.

A Btk.-ban újonnan rögzített fenti szabályok a törvény kihirdetését követő 8. napon lépnek hatályba.