A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) új fejlesztésének eredményeképpen egyre több, az útdíjbevallásban közreműködő cég tud kényelmi szolgáltatásokat bevezetni a fuvarozóknak, ezek segítségével közvetlenül a járművezető telefonjára érkezhetnek olyan jelzések, mint a fedélzeti egység meghibásodása, az alacsony fizetési egyenleg vagy a jogosulatlan úthasználat.

A teherjárművekre vonatkozó e-útdíjrendszer indulása óta több olyan szolgáltatást vezettek be, amelyek segítséget nyújtanak a teherjárművek vezetőinek, hogy útdíjfizetési kötelezettségüknek minél könnyebben és pontosabban tudjanak eleget tenni.

Ide tartozik a bírságriasztás, amelynek aktiválásával a NÚSZ figyelmezteti az érintettet, hogy még nem váltott jogosultságot az általa használt útra. Bizonyos lépésekkel a nagyobb összegű bírság kiszabása ilyenkor még elkerülhető.

Az alacsony egyenlegről szóló értesítés arról tájékoztatja az úthasználót, hogy lemerülőben van az útdíj rendezéséhez szükséges számlakerete.

A jármű vezetője ma már akár fedélzeti egységének meghibásodásáról vagy rendellenes működéséről is információt kaphat, így lehetősége van arra, hogy még időben orvosolja a problémát, és elkerülje az akár százezer forint nagyságrendű bírságot.

Az újításnak köszönhetően az ilyen fontos értesítések a NÚSZ egyre több bevallási közreműködő partnerénél már közvetlenül a jármű vezetőjének mobiltelefonjára érkeznek. Ennek előfeltétele, hogy a HU-GO online felületén telefonszámot állítsanak be járműveikhez a felhasználók.

A közlemény idézi Bartal Tamást, a NÚSZ vezérigazgatóját, aki közölte, hogy a magyar e-útdíjrendszeren belüli fejlesztéssel újabb pontját teljesítették annak a listának, amelyet korábban a fuvarozói érdekképviseletek állítottak össze. Ezeket az észrevételeket a jövőben is figyelembe veszik kényelmi szolgáltatásaik megvalósításakor.

A NÚSZ közleményében hangsúlyozta: nem a szankcionálást, hanem a jogkövető magatartásra ösztönzést és a bírság elkerüléséhez való segítségnyújtást tartja feladatának, ügyfélbarát szolgáltatásait is ennek jegyében bővíti.

Az új fejlesztésre épülő szolgáltatás működéséről és igénybevételének feltételeiről a fuvarozók a bevallási közreműködőknél érdeklődhetnek.