Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (European Judicial Training Network – EJTN) THEMIS elnevezésű nemzetközi csapatverseny „D” elődöntőjében a magyar csapat harmadik helyezést ért el. A 2018. július 3-6. között, a Magyar Igazságügyi Akadémián, Budapesten megrendezett elődöntő témája a bírói etika és szakmai magatartás volt.

Bicskei Tamás, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának fogalmazója, Kotsis Johanna, a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiumának fogalmazója, illetve Csizmár Ada, a Miskolci Járásbíróság bírósági fogalmazója azt elemezte, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a bíró a tárgyalóteremben a modern korban, milyen veszélyeket rejtenek az okos eszközök. A csapatot tutorként Dudás Dóra Virág, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája segítette. A felkészülést idén is az Országos Bírósági Hivatal Magyar Igazságügyi Akadémia koordinálta.

A csapat tagjai mesélnek az átélt tapasztalatokról: