Idén 70 éves az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata - Az ombudsman pályázatot hirdet középiskolások és egyetemi hallgatók számára

2018.08.30. Jogi Fórum / AJBH

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1948. december 10-én hirdette ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a Nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik. A 2018-as esztendőben kerül sor a Nyilatkozat elfogadásának 70. évfordulójára. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is csatlakozik a 70. évforduló megünnepléséhez, ennek keretében pedig pályázatokat írja ki felsőfokú-, illetve doktori képzésben résztvevő hallgatók középiskolás tanulók számára.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata magyar nyelven ITT elolvasható.

A Nyilatkozatnak az emberek mindennapi életétét is meghatározó fontosságának hangsúlyozása érdekében az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága 2017. december 10-én egy évig tartó kampányt indított, amely az évforduló megünneplésének alkalmával zárul majd. A kampánynak három fő célja van: promóció, bevonás és reflexió. Cél, hogy az emberek minél szélesebb köre kerüljön bevonásra világszerte; promótálva a Nyilatkozat azon fő vívmányát, hogy minden egyes embert ugyanazon alapvető jogokkal ruházza fel; és ösztönözve a további közös gondolkodást arra vonatkozóan, hogy milyen módokon állhatunk ki a mindennapokban e jogokért.

  • A Nyilatkozat mindannyiunkat hatalommal ruház fel: mindenkit ugyanazon méltósággal és egyenértékűként kezel. Megerősíti, hogy az állam alapvető feladata az életszínvonal előmozdítása, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nagyobb szabadságban gyakorolhassuk méltóságunkat és egyenlőségünket.
  • Az emberi jogok mindannyiunk számára mindennapi relevanciával bírnak. Az emberi jogok magukban foglalják a félelemtől és a szükségtől való szabadságot, a szólás szabadságát, az egészséghez és az oktatáshoz való jogunkat; és a gazdasági és társadalmi igazságosság előmozdítását szolgáló intézkedésekből fakadó előnyök élvezetét.
  • A mi közös emberi mivoltunk ezeken az egyetemes értékeken alapul. Összekapcsolódunk egymással. Ezek a közös emberi jogok, az egymással való szolidaritás és az emberi jogokért való felelősségvállalás aktusa az, ami összeköt minket közös bolygónkon.
  • Az egyenlőség, az igazságosság és a szabadság megakadályozza az erőszakot és fenntartja a békét. Az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a viták rendezésére irányuló, szilárd, pártatlan jogállam a fejlődés és a béke legfontosabb eleme.
  • Mindahányszor az emberiség értékeit figyelmen kívül hagyják, mi mindannyian kerülünk nagyobb veszélybe. Keresztúthoz érkeztünk. A gyűlöletből és a kizsákmányolásból profitálni kívánó embereknek az emberi jogokkal szembeni támadása a szabadságot és egyenlőséget mossa alá, mind helyi, mind pedig globális szinten. Ennek ellen lehet – ellen kell – állni.
  • Ki kell állnunk a jogainkért és a mások jogaiért. Mindannyian ki tudunk állni. Mindannyian képesek vagyunk lépéseket tenni a mindennapi életünkben, fenntartva azokat a jogokat, amelyek mindahányunkat védenek, és ezzel előrelendítik az emberiség nagy családját.

Az évforduló tematikus honlapja ITT érhető el.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is csatlakozik a 70. évforduló megünnepléséhez, ennek keretében pedig az alábbi pályázatokat írja ki:

Pályázat felsőfokú-, illetve doktori képzésben résztvevő hallgatók számára - a kiírás ITT elérhető.

Pályázat középiskolás tanulók számára - részletek hamarosan.

  • kapcsolódó anyagok
EMBERI JOGOK
ENSZ
OMBUDSMAN