Polgári jogi, büntetőjogi, munkajogi, közigazgatási jogi, európai jogi, valamint bírósági igazgatás témakörben készíthetnek dolgozatot a Mailáth György Tudományos Pályázatra jelentkezők. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által immár ötödik alkalommal meghirdetett verseny célja mind a bírósági munka iránt érdeklődő joghallgatók, mind pedig a bírósági dolgozók tudományos tevékenységének ösztönzése.

A pályázók 2018. szeptember 28-ig nyújthatják be pályamunkáikat.

A pályázatok helyezettjei pénzjutalomban részesülnek, a szekciók nyertesei pedig kéthetes szakmai gyakorlatot tölthetnek el az OBH-ban. Emellett a nyertes pályázatokat e-könyvben is megjelentetik.

Az idei pályázat mottója: Változás és állandóság a bíróságokon – a XXI. század kihívásai – „Tempora mutantur et nos mutamur in illis – Változnak az idők, és mi is változunk velük.”

A pályázati kiírás és az egyes témajavaslatok ITT érhetők el.

Sereg András Arcképe Mailáth Gyürgyről ITT olvasható.

A korábbi nyertes pályázók tapasztalatait bemutató videó-interjú itt megtekinthető: