A holnap ügyvédei - Gondolatok a 21. század kihívásairól és egy újfajta ügyvédi ideáltípusról

2018.10.13. Jogi Fórum / Török Soma

Az ügyvédséget hagyományosan konzervatív szakmaként tartják számon. Ered ez a tevékenység gyakorlásának szigorú szabályozásából, engedélyhez kötöttségéből, és abból az ethosz-ból, amelyhez az ügyvédek az ezredelőn megváltozott körülmények dacára igyekeznek tartani magukat. Milyen kihívások elé állítja a 21. század az ügyvédi hivatásrendet? - Gondolatok egy újfajta ügyvédi ideáltípusról

Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című kultikus regényében így ír a felnőtt életét elkezdeni képtelen, egyik párkapcsolattól a másikig vergődő főhős: „Az ember megnézi azoknak a pompeji csávóknak a képeit, és arra gondol, milyen hátborzongató: egy gyors kockázás tea után, és püff neki, így dermedtél bele az időbe, néhány ezer éven át így fognak ismerni az emberek. […] De mégis úgy érzem magam, mintha egyszer véletlenül vágtam volna egy grimaszt, s azóta megváltozott ugyan a szél, de nekem most már így kell végigmennem az életen….” (Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi. Budapest, Helikon. 2018. 34-35. p., ford.: M. Nagy Miklós) A pompeji vulkánkatasztrófa után fennmaradt, egy adott pillanatba egy egész történelemnyi időre lecövekelt leletek az örök változatlanság, a környezet változásaira adott reakció teljes hiányának metaforáiként jelennek meg a könyvben.

A 20. század második fele óta viharos tempóban zajló társadalmi, gazdasági és kulturális változások (a világ „egypólusúvá” válása, az országokat meghaladó méretű nagyvállalatok térnyerése, a globalizáció, a robbanásszerű technológiai fejlődés, az ABC utolsó betűiről elnevezett generációk közti különbségek mélyülése, a munkavégzés megszokott formáinak elavulása stb.), amelyekről a Jogi Fórum hasábjain említés szintjén mi is többször írtunk már, és amelyek rendszerint fel szoktak merülni a legújabb kor fejleményeit bármilyen szempontból értékelni hivatott diskurzusokban, az élet minden területére hatással vannak; különös volna, ha ez alól éppen az egyes szakmák képeznének kivételt.

Nos, akár a társadalmi közvélekedés szerint hagyományosan nagy presztízsnek örvendő hivatásrendeken tekintünk végig (orvos, mérnök), akár a korszellem ösztönzőinek hatására felemelkedett vagy felemelkedőben lévő foglalkozások tablójára vetünk pillantást (HR, marketing, kommunikáció), annyi bizonyosan kijelenthető, hogy az idők szava egyetlen szakmát sem hagy érintetlenül. Az orvostudományban egyre több területen jut például kézzel fogható jelentőséghez a még manapság is kissé futurisztikusnak ható 3D nyomtatás, amelytől a technológia hívei az egészségügyi és műszaki területeken ellátott tevékenységek teljes átalakulását várják (lásd pl. a Pécsi Tudományegyetem 3D projektjének honlapját). A bármikor másodpercek alatt elérhető információ és a mindig kéznél lévő okostelefonok korában Sir Ken Robinson és Sugata Mitra oktatáskutatók a tanári hivatás megújításának sürgető igényéről és a tanárság előtt álló kihívásokról szólva az oktatás módszertanának megújítását szorgalmazzák (lásd Sir Ken Robinson előadását, vagy a Sugata Mitrával készült interjút). Egyesek pedig egyesen odáig mennek, hogy azt állítják: képtelenség bármiféle prognózissal előállni a jövőre nézvést, és lehetetlen kiszámítani, hogy 5-10 év múlva egyáltalán milyen szakmák fognak majd létezni, illetve milyen szakmákra lesz majdan szükség: Lakóparki öko-pszichológusokra? Folyamat-frusztráció menedzserekre? Hologram-konstruktőr trénerekre?

Mindeközben az ügyvédséget a világ számos országában meglehetősen konzervatív foglalkozásként tartják számon, és valóban, e lendületesen (hektikusan? kiszámíthatatlanul? követhetetlenül?) változó környezetben a nehezen adaptálódó, a saját 19. századi formáihoz a hagyománytisztelet jegyében méltóságteljesen ragaszkodó ügyvédek némiképp mintha az adott pillanatba egy korszaknyi időre beleragadt pompeji leletekhez volnának hasonlatosak. De miért is állítható okkal, hogy az ügyvédi szakma kevésbé nyitott a nagyobb horderejű változásokra, mint a szintén máig ható hagyományokkal rendelkező, ugyancsak nagy múltú társai?

Önmagában annak, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlása erősen szabályozott és engedélyhez kötött, még nem kellene egyből rugalmatlanságot is jelentenie, az ügyvédek azonban, akik a joghallgatók és a jelöltek képzésében éppúgy fontos feladatokat látnak el, mint a működési engedélyek kiadásánál, komoly erőket fordítanak arra, hogy jogi szolgáltatást csak az adott kritériumrendszernek való megfelelés esetén lehessen nyújtani. (Erre a felfogásra jó például szolgál az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII., itthon tavaly elfogadott törvény is, amely ahelyett, hogy az ügyvédi működés kereteit tágította volna, a jogtanácsosok kamarai integrációját valósította meg.) A szakmai önigazgatás letéteményeseként megjelenő kamarák élén, amelyek az ügyvédekre nézve irányadó szabályok betartatásáért, a szabályokat megsértők elleni fegyelmi eljárás lefolytatásáért és az egyes belső szabályzatok megalkotásáért felelnek, ügyvédek állnak, akik ennélfogva felügyelik mind a piacra lépőket, mind pedig a piacot magát. Amíg tehát az ügyvédek a jogi szolgáltatásnyújtásnak a jól ismert, hagyományos utakat leszámítva (jogi egyetem, joggyakorlati idő, szakvizsga, kamarai tagság) megközelíthetetlen, csaknem érinthetetlen piacától protekcionista eszközökkel tartják távol a szakmán kívülieket, addig lényegében a szakma eszköztárának megújítását is jelenthető megoldások, módszerek, együttműködési formák alkalmazhatóságát is késleltetik. (Csirik Márton: A jogi vállalkozó aranykora az Amerikai Egyesült Államokban, Arsboni és Mark A. Cohen: The Golden Age of The Legal Entrepreneur -- Why Now and Why It Matters, Forbes).

Richard Susskind oxfordi jogászprofesszor, aki a jogászi szakma lehetőségeinek egyik legelismertebb, egyszersmind legprovokatívabb szószólója és teoretikusa, és aki fiával, Daniel Susskinddel nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy általánosságban véve a szakmák jövőjéről próbáljanak meg érvényes következtetéseket levonni, Tomorrow’s Lawyers című művében három olyan körülményt azonosít, amelyek az ügyvédséget jelentős kihívások elé állítják. Susskind professzor álláspontja szerint (i) az ügyvédek által egyre szélesebb spektrumon ellátott feladatokért az ügyfelek részéről egyre kisebb fizetési hajlandóság mutatkozik, (ii) az ügyvédi működést kevésbé leszabályozó jogrendszerek a mai gazdasági viszonyok között sikeresebbek az ügyvédséget szigorú keretek közé szorító jogrendszereknél (Susskind ezt a jelenséget liberalizációnak hívja), (iii) az információ-technológiai robbanás pedig elengedhetetlenné teszi, hogy az ügyvédek a hivatásuk gyakorlásának új módozatait fejlesszék ki, hogy – mint írja – az ügyvédek olyan utakon járjanak, amelyeken eddig nem is volt lehetőségük. (Richard Susskind: Tomorrow’s Lawyers. Oxford, Oxford University Press, 2013. 4-14. p., a könyvről lásd Csirik Márton recenzióját). Susskind szerint ez a három együttható az, amely az ügyvédi hivatás átalakulását mozgatja, vagy mozgatni fogja.

Nagyrészt egyet értve a fenti a gondolatokkal, a jelen cikk szerzője úgy véli, hogy – Magyarországon kiváltképp – az ügyvédségnek a saját szakmájáról alkotott retrográd énképéhez nagymértékben hozzájárul az ügyvédeknek a valóságtól és a valódi piaci igényektől egyre távolabb eső szerepfelfogása is. Ugyanis, dacára annak, hogy a vaskos törvénygyűjtemények között a legmeggyőzőbb perstratégián magányosan dolgozó, Petrocelli típusú ügyvéd sztereotípiája a múlt ködébe vész, a Harvey Specter féle excentrikus és sikerorientált tárgyalótermi megoldóemberek pedig egyre inkább megmaradnak szórakoztatóipari díszletnek, az ügyvédek – szintén: Magyarországon kiváltképp – még mindig előszeretettel tekintenek magukra az igazságszolgáltatás részeként.

Nem vitatva a 22/1994. (IV.16.) Alkotmánybírósági határozatban lefektetettek igazságtartalmát, miszerint „az ügyvédi hivatás megkülönböztető jegye, hogy szellemi szabadfoglalkozásként olyan magántevékenység, amely a közhatalmi szervek működési körében garanciális okokból hangsúlyozottan magántevékenységként különül el a közhatalomtól…”, a jelen cikk szerzője mégiscsak úgy gondolja, hogy a jelenkor sokféleképpen összegezhető kihívásai között érdemes volna az ügyvédeknek az igazságszolgáltatásban elfoglalt helyét őszintébb alapokra helyezni.

Kétségtelen, hogy az okiratok ügyvéd általi ellenjegyzésének az ingatlan- és társasági jogi ügyeletek során hazánkban törvényileg tulajdonított közbizalmi hatás nehezíti e szerepfelfogás újragondolását. Amint az a tavaly elfogadott új ügyvédi törvényben is kimondásra került, az ügyvéd az ellenjegyzéssel – többek között – tanúsítja, hogy az ellenjegyzett okirat megfelel a jogszabályoknak [az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 44. § (1) bekezdés]. Kissé talán ironikusan tehát azt is mondhatnánk, hogy az ellenjegyzés mozzanata során az ügyvédek a beavatottak kiválasztottságtudatával a külvilág számára is megfogható formában kinyilatkoztatják, hogy az adott ügylet törvényes, a szóban forgó okirat pedig összhangban van a kívülállók számára megfoghatatlan jog misztériumával. Könnyen belátható azonban, hogy az interneten tömegesen elérhető szerződésminták korában az egyszerűbb ügyletek esetében vélhetően nem a szerződés elkészítéséhez szükséges szaktudás, hanem az ellenjegyzés törvény által meghatározott formai követelménye, és az e formai követelményhez fűződő joghatás iránt van kereslet.

Az ügyvédek igazságszolgáltatásban betöltött szerepének legtipikusabb terrénuma az ügyfelek bíróságok előtt, perek során történő képviselete. Ahogyan azonban fentebb is írtuk, a 21. század eleji változások az élet minden területére, így nem csak az egyes szakmákra, köztük az ügyvédségre, de magára a jogra is kihatnak. A jelen cikk szerzőjének álláspontja szerint pedig a peres vitarendezés háttérbe szorulóban, de alanyi körét, gyakoriságát és módszereit, továbbá a konfliktuskezelés e formája által megkívánt készségeket tekintve legalábbis átalakulóban van. (A szerző ugyanakkor fontosnak tartja ehelyütt leszögezni, hogy a büntetőjog vagy a családjog területén tevékenykedő ügyvédek igazságszolgáltatásban játszott szerepét nem kérdőjelezi meg. Megállapításait jellemzően a gazdasági joggal foglalkozó ügyvédekre nézve tartja érvényesnek, tapasztalatai szerint azonban büntetőjoggal és családjoggal az ügyvédi piac kisebb szelete foglalkozik csupán, míg az előbb említett területen működőknek a jelen cikkben tárgyalt kihívásokkal fokozottabb mértékben kell szembenéznie). Ennek okaként sok mindent fel lehetne sorolni a megváltozott gazdasági adottságoktól és igényektől kezdve a rendes bíróságokkal szemben bizalmatlan piaci szereplőkön át a kétes kimenetelű, ám rendkívül költséges eljárások iránti érdeklődés csökkenéséig. Akárhogy legyen is, egyre megkerülhetetlenebbül körvonalazódik egy újfajta ügyvédi ideáltípus.

Ez az újfajta ügyvéd már nem a bíróságok felé tolmácsolja ügyfelének a jog nyelvére lefordított érdekeit, az ügyfeleit pedig nem kifejezetten csak bizonyos konfliktusok során képviseli. Ez az újfajta ügyvéd nem tárgyalóteremben, valamint az állam és az ügyfele között, hanem az üzleti életben mozog otthonosan, és nem a bírók érvelési stílusát, gondolkodásmódját ismeri jól, hanem az ügyfele gazdasági igényeit. Az újfajta ügyvéd a globalizáció jelenségét felismerve nem csak a saját országa jogrendszerében igazodik el, és nem hiszi, hogy szaktudásának csak az országa joghatóságáig kell terjednie. Ez az újfajta ügyvéd könnyen tájékozódik, jogilag művelt, rugalmas, vállalkozó szellemű, és fogékony az innováció, valamint a munkavégzés megváltozott formái iránt.

Az ugyan aligha kétséges, hogy ez a fajta ügyvédi gondolkodásmód nem egyik Ptk. módosításról a másikra fog meggyökeresedni, az pedig kétségtelen, hogy a jelen cikkben foglalt megállapítások vitathatóak. A cikk szerzője azonban úgy véli, hogy ha legalább az ügyvédi hivatásra nagy erővel ható változások tényét a holnap jogászai tudatosítják, mindjárt kevésbé érheti őket meglepetés.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG