Jogellenes és súlyos szerepzavarra utal, hogy Rogán Antal klasszikus pártállami magatartással, most Fidesz-bürokrataként a pártoktól független adatvédelmi biztos feladatkörét igyekszik elvonni

  • reagált közleményben az MSZP kampányszóvivője a Fidesz alelnökének vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

    Rogán Antal a Fidesz nevében ugyancsak szombaton felszólította a Magyar Szocialista Pártot, hogy semmisítse meg azokat az adatbázisokat, amelyek alapján választási kampányleveleket küldtek a választópolgároknak.

    Rogán Antal közölte továbbá: a Fidesz magyarázatot vár arra, hogy milyen adatbázis alapján küldték ki a leveleket, és elvárja Medgyessy Pétertől és a szocialistáktól, hogy kérjenek bocsánatot azoktól, akiket kéretlenül zaklattak vagy bántottak meg a kampánylevéllel.

    Az MSZP kampányszóvivője erre reagálva a közleményben úgy fogalmaz: Magyarországon 12 éve véget ért az az idő, amikor pártfunkcionáriusok beavatkozhattak államigazgatási kérdésekbe.

    “Rogán Antal a jogi helyzettel sincs tisztában” – szögezi le Gál J. Zoltán, aki emlékeztet rá: az adatvédelmi biztos február 20-ai levelében előzetes észrevételeket tett az MSZP tavaly decemberi levelével kapcsolatban.

    Az MSZP közleménye szerint az ombudsman ebben 30 napos reagálási határidőt szabott a párt számára, közölve egyúttal, hogy válaszuk kézhezvételét követően kívánja nyilvánosságra hozni végleges állásfoglalását.

    “Az MSZP a törvényes határidőn belül elküldi válaszát az adatvédelmi biztosnak, s ezt nyilvánosságra is hozza a jövő hét folyamán” – áll a szocialisták közleményében.