Október 15-től jogellenes az életvitelszerű közterület-használat - Az új rendelkezés célja a közrend és a hajléktalan emberek védelme

2018.10.16. Jogi Fórum / MTI

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabály célja az emberélet megmentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A szabálysértési törvény közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezése október 15-én, hétfőn lépett hatályba.

Rétvári Bence közlése szerint a jogszabállyal megelőzhető, hogy a hajléktalanok télen kihűljenek közterületen vagy erdőben, másrészt az is cél, hogy azok is eljussanak a szálláshelyekre, akik még mindig az utcán élnek.

Hozzátette, van még szabad kapacitás, és eddig is volt.

"Azt józan ésszel mindannyian beláthatjuk, hogy a hajléktalanságból való kitörés az valahol ezeken az átmeneti szállásokon keresztül vezet, onnan kaphatnak szociális segítséget, ruhát, munkalehetőséget, közmunkát vagy képzést" - fogalmazott.

Rétvári Bence közlése szerint mintegy 9 milliárd forintot fordít a kormány hajléktalan-ellátásra, és több száz karitatív szervezettel működik együtt.

Az államtitkár elmondta azt is, a probléma 28 éve megoldatlan Magyarországon, s az eddigi jogszabályok nem voltak alkalmasak arra, hogy a hajléktalanságot megszüntessék, ezért van az új jogszabály.

KDNP: A hajléktalanokat érintő módosítás célja a gondoskodás

A hajléktalanokról való gondoskodást, a velük való törődést nevezte a közterület-használatot érintően hétfőn életbe lépő változtatások elsődleges céljának Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus rámutatott: szeretnék a hajléktalanokat és közrendet is védeni. Közeledik a téli időszak, és nem emberhez méltó az utcán életvitelszerűen tartózkodni. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy emberhez méltó módon körülményeket biztosítsanak a hajléktalanok számára - hangsúlyozta Juhász Hajnalka.

Kiemelte: segíteni, nem pedig büntetni szeretnék ezeket az embereket. Megerősítette, hogy a hajléktalanellátás felkészült a változásokra, több mint 19 ezer férőhely áll rendelkezésre; ágyak, tisztálkodási, mosási lehetőségek, egészségügyi szolgáltatások várják a fedél nélküli embereket.

Az ellátóhelyek éjjel-nappal 24 órában állnak rendelkezésre a hajléktalan emberek számára, és a rendőrök mellett szociális munkások is segítik a fedél nélküli emberekkel való kommunikációt.

Magyarországon jelenleg 240 olyan szervezet, szeretetszolgálat van, amely hajléktalanokkal foglalkozik. Velük a párbeszéd a folyamatos.

A KDNP-s képviselő úgy fogalmazott: azt szeretnék, ha a hajléktalan emberek éreznék, nem hagyják magukra őket.

Párbeszéd: Törvényellenes a hajléktalanok lefoglalt vagyontárgyainak megsemmisítése

A Párbeszéd az Alkotmánybíróságon készül megtámadni a hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabályt. Az ellenzéki párt azt kifogásolja, hogy a hatóságok megsemmisíthetik a hajléktalanok lefoglalt vagyontárgyait.

Fülöp Attila: Felkészült a hajléktalanellátó rendszer a kihívásokra

Felkészült a hajléktalanellátó rendszer a téli kihívásokra, a korábbiakhoz hasonlóan most is mindenkinek segítséget nyújt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila közölte, a kormány idén 9,1 milliárd forinttal támogatja az ellátórendszert, és létrehozott egy 300 millió forintos alapot is, amelyből a hajléktalanoknak segítenek "integrálódni" a rendszerbe.

A hajléktalanellátás nem "egyszemélyes műfaj", hanem több szervezet - rendőrség, mentőszolgálat, ellátóhelyek, szociális munkások, főváros - együttműködésén alapul, ugyanakkor társadalmi felelősségvállalásra is szükség van, nem lehet szemet hunyni a probléma felett, hanem segíteni kell - hangoztatta az államtitkár.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, a mentők gondoskodó csoportot hoztak létre, amely azoknak segít, akik önerejükből nem képesek eljutni egy hajléktalanellátóba. A csoport hétfő reggel megkezdte működését, de eddig még nem volt szükség a segítségére - tette hozzá.

Kiemelte, a közhiedelemmel ellentétben nem csak fagypont alatti hőmérséklet esetén fenyegeti a kihűlés veszélye a hajléktalanokat, a leromlott állapotban lévők ennél melegebb időben is kihűlhetnek a közterületen. A csoport működéséről a sajtótájékoztató után az MTI-nek azt mondta, három - a mentésből már kivont, de személyszállításra alkalmas - autóval nyújtanak segítséget a nem életmentő ellátásra, hanem gondoskodásra, elhelyezésre szoruló embereknek.

Az ellátást az önként jelentkező mentősök életmentő munkájuk mellett plusz munkaként végzik, és bért is kapnak érte - fűzte hozzá. Megjegyezte, az utcán élők sokszor csak életveszély esetén kerülnek az ellátórendszer közelébe, ez azonban megelőzhető, ha időben sikerül bejuttatni őket a gondoskodó rendszerbe.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
SZABÁLYSÉRTÉS
KÖZTERÜLET