Munkajogi konferenciát szervezett a Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete és a Kúria 2018. október 15-én az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE). Az Állam- és Jogtudományi Karon megtartott tanácskozást az Egyesület megalakulásának 20. évfordulója, illetve az ez alkalomból megjelent ünnepi kötet kapcsán rendezték meg.

A Kúria elnöke köszöntőjében a munkaügyi szakág joggyakorlat-elemző munkáját és néhány jogesetet ismertetve arra világított rá, hogy a munkajog a piaci és gazdasági változásoknak leginkább kitett jogterület. A szakág eredményessége azon múlik, hogy a változásokra megfelelő választ adnak-e a bírák, tette hozzá Darák Péter. A legfőbb bírói fórum elnöke kiemelte, a változások ellenére a munkaügyi bírák és jogászok önazonosak tudtak maradni.

Darák Péter köszöntője:

A résztvevők nagy érdeklődéssel figyelték Prof. Kiss György előadását. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár elnöke annak az előkészítő bizottságnak az Igazságügyi Minisztériumban, amelyben az új közigazgatási bírósági rendszer kialakításáról tanácskoztak. A professzor a törvénykoncepció szakmai előkészítéséről beszélve elmondta, szigorúan szakmai alapon folyt az egyeztetés, kitekintve az egyes európai országok gyakorlatára és az igazságszolgáltatás múltjára. Ugyanakkor Kiss György szerint továbbra is bizonytalan, hogy pontosan milyen szervezeti formában folyik a munkaügyi bíráskodás a közigazgatási bírósági rendszer megalakulását követően. A professzor információi szerint a kérdéseket külön törvényben rendezné a jogalkotó. A törvényelőkészítés legnagyobb kihívását az jelentette, hogy miként húzza meg a jogalkotó a határt a munkajoggal kapcsolatos magánjogi ügyek és a munkajoggal kapcsolatos közigazgatási ügyek között. Az MTA doktora úgy látja, hogy a munka-magánjogi ügyek maradnak a klasszikus munkaügyi bíráskodás hatáskörében. Kiss György a legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy a bírói jogállás egységes marad, véleménye szerint nem befolyásolja a bírói függetlenséget a közigazgatási bírósági rendszer kialakításának koncepciója.

Prof. Kiss György előadása:

A konferencia résztvevői előadásokat hallhattak a GDPR szabályozásként ismert rendelet végrehajtásáról a magyar munkajogban, valamint a munkáltató jogellenes munkahelyi ellenőrzésével és adatkezelésével kapcsolatos bírói gyakorlatról. A tanácskozáson bemutatták az Egyesület ünnepi kötetét, beszámoltak a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium Munkaügyi Szakága tanácsánaimak legújabb ítélkezési gyakorlatáról.

Hangfelvételek:
Dr. Darák Péter köszöntője
Prof. Dr. Kiss György előadása
Dr. Szőke Gergely László előadása
Dr. Kulisity Mária előadása