A letartóztatással kapcsolatos hazai és nemzetközi joggyakorlat - Műhelybeszélgetés és ingyenes képzés ügyvédeknek - November 28

2018.11. 8. Jogi Fórum / Magyar Helsinki Bizottság

A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédeknek szóló képzést szervez a letartóztatás jogintézményéről. A képzés lehetőséget ad a letartóztatás friss gyakorlatával kapcsolatos tapasztalatcserére és az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogának megismerésére.

Az új büntetőeljárási törvény fontos és pozitív változást hozott a kényszerintézkedések terén: kifejezett célja annak biztosítása, hogy a fokozatosság, szükségesség és arányosság elve érvényesüljön, vagyis csak akkor rendeljenek el letartóztatást, ha az azzal elérni kívánt cél enyhébb intézkedéssel nem biztosítható. Ugyanakkor bizonyos az is, hogy a büntetőeljárás szereplői részéről szemléletváltásra van szükség a jogalkalmazási fordulathoz, hiszen eddig sem a Be. szövege volt az igazi akadálya, hogy a letartóztatást csak a valóban szükséges esetekben rendeljék el, és hogy a döntések megfeleljenek a magyar és a nemzetközi sztenderdeknek. A koncepcióváltás gyakorlati érvényesülésében nemcsak a hatóságnak és a bíróságnak van szerepe, hanem az ügyvédeknek is. A védők az Európai Emberi Jogi Bíróságának esetjogára és az Európai Unió irányelvire is kiterjedő magas szakmai felkészültsége, az ezekre alapozó érvelés fontos szerepet játszhat abban, hogy a letartóztatás valóban az ultima ratio eszközzé váljon.

A rendezvény résztvevőinek a szervezők a kényszerintézkedésekről szóló határozat EJEB sztenderdeknek való megfelelésének vizsgálatához ellenőrző listát és a letartóztatásról szóló döntéshozatali eljárásban alkalmazható mintaérvelést adnak.

A képzést Békés Ádám ügyvéd, valamint Kirs Eszter és Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság büntető igazságszolgáltatási programjának szakértői tartják. A részvétel ingyenes, a szervezők biztosítják az ellátást, és visszatérítik a vidéki résztvevők utazási költségét. A budapesti rendezvényen 15 ügyvéd részvétele biztosított.

A képzés időpontja: 2018. november 28.

Helyszín: Budapest

Jelentkezési határidő: 2018. november 14.

A jelentkezéseket a helsinki@helsinki.hu e-mail címen várják.

Program:

8.30 - 9.00 - Érkezés, regisztráció

9.00 - 9.45 - A projekt bemutatása, a résztvevők bemutatkozása

9.45 - 11.00 - Az új büntetőeljárási törvény mögötti koncepció, a kényszerintézkedések jogpolitikai célja a gyakorlatban - előadás és beszélgetés - előadó: Békés Ádám Ph.D. ügyvéd, moderátor: Ivány Borbála, Magyar Helsinki Bizottság

11.00 - 11.15 - kávészünet

11.15 - 11.40 - Európai szintű szabályozás és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata a letartóztatás törvényessége és elrendelésének okai tárgyában - előadás - előadó: Kirs Eszter Ph.D., Magyar Helsinki Bizottság

11.40 - 12.30 - Jogesetgyakorlat I.

12.30 - 13.30 - ebéd

13.30 - 14.45 - A letartóztatás meghosszabbításának hazai gyakorlata, jogorvoslat és eljárási kérdések - előadás és beszélgetés - előadó: Békés Ádám Ph.D. ügyvéd, moderátor: Ivány Borbála, Magyar Helsinki Bizottság

14.45 - 15.05 - Európai szintű szabályozás és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata a letartóztatás meghosszabbítása és az eljárási kérdések tekintetében - előadás - előadó: Kirs Eszter, Magyar Helsinki Bizottság

15.05 - 15.30 - Jogesetgyakorlat II.

15.30 - 16.00 - Az esemény értékelése és zárása

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ALAPJOGOK
EMBERI JOGOK
EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA
HELSINKI BIZOTTSÁG