A több mint nyolcezer fővárosi tagot egybefogó szakmai önkormányzati köztestület, a Budapesti Ügyvédi Kamara Tóth M. Gábor ügyvédet választotta meg elnökévé november 16-án. Az új elnök megbízatása négy évig tart.

Ügyvédi marketing hatékonyan – Tippek és trükkök az ügyfélkör hatékony bővítésére – Réti László, a BÜK leköszönő elnöke is az előadók között! – Jogi Fórum konferencia 2018 december 5-dikénRészletek, regisztráció ITT

_________________________________________________________________________________

A negyvenöt éves új elnök főleg büntetőügyekkel foglalkozik, csakúgy, mint az új főtitkárrá választott, vele kortárs Gyalog Balázs is. A három cikluson át elnöki tisztet betöltő Réti László nem indult a választáson.

A kamarai tisztújításon két elnökjelölt közül választhatott a tagság. A megfigyelők szerint egy eszközeiben újszerű, informatív és korrekt kampány lezárása után a másik jelöltet, Németh Zsoltot a kamara elnökségi tagjává választották.

Nyilatkozatában az új elnök hitet tett az ügyvédi hivatásrend egysége, valamint a szakmailag magas szintű és morálisan kikezdhetetlen ügyvédi működés mellett. Tóth M. Gábor hangsúlyozta, hogy “az ügyvédség az igazságszolgáltatás rendszerének nélkülözhetetlen, egyben nagyon sajátos, szuverén szereplője. Ezen jellemzői – amelyek a jogkereső állampolgárok számára alapvetően fontos bizalmi tényezők – az ország demokratikus berendezkedésének és működésének elengedhetetlen feltételei” – tette hozzá.

A pénteki választás nem hivatalos eredménye (a megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották) ITT megtekinthető.

Kapcsolódó cikk:

Jelentős változások kapujában a Budapesti Ügyvédi Kamara – Bemutatjuk az elnökjelölteket